Hermione a falnak nyomta a hátát.

A bujkálás vált az életformájává már két napja, mióta újra dolgozott a szabadsága után. Hallgatta a két ember beszélgetését, és remélte nem tart túl sokáig. Semmiképp nem akart találkozni azzal a görénnyel.
Meddig csinálhatja még ezt? Úgy rejtőzködött, mint egy gyerek. Tudta jól, hogy csak ideig-óráig játszhatja ezt a nevetséges bujkálást, egyszer úgyis eljön az a pillanat, mikor szembe kell néznie Malfoy-jal. Nem akart erre gondolni; ameddig csak lehetett, el akarta tolni azt a pillanatot. Legalábbis addig, míg rendbe teszi a gondolatit, és tisztán láthat végre.
Egyébként is, mit kéne tisztán látnia? Utálja és kész. Ezen nincs mit tisztán látni. Ezzel meg is nyugtatta magát. Épp egy pillanatig, amikor is újra összekeveredtek a gondolati, ahogy eszébe jutott a férfi legutóbbi látogatása a lakásán.

Elég legyen! – szól magára.

Nincs semmi értelme ezeknek a kusza gondolatoknak a fejében.

Elhaltak a hangok. Végre tiszta a levegő és visszamehet a szobájába. Mégsem mozdult. Talán csak biztosra akart menni. Hosszú pillanatokkal később elindult végre, és lefordult a sarkon. Ijedten torpant meg, ahogy a fal másik oldalán ott állt Malfoy összefont kezekkel mellkasán.

Hermione elejtette a papírokat a kezéből. Malfoy vetett azokra egy pillantást, majd a lányra nézett.

- Bujkálsz, Granger?
- Nem! – vágta rá talán túl hirtelen a lány
- Szóval bujkálsz…
- Hagyj békén, Malfoy!

Azzal Hermione lehajolt és elkezdte összeszedegetni az elejtetett pergameneket.

- Félsz tőlem?
- Ne nevettess.
- Akkor miért bujkálsz előlem?
- Nem bujkálok én senki elől.
- Értem. Belém szerettél – vonta meg hanyagul Malfoy a vállát. – Van ilyen. Sok lánnyal megesik.

Hermione vörösödni kezdett a dühtől.

- Normálisnak tartod magad?
- Igen, teljesen normálisnak tartom, hogy belém szeressen egy nő. Gyakorta előfordul – ismételte magát a férfi.
- Csakhogy nem velem!
- Viszlát, Granger – fordult el a másik nem törődve a tiltakozásával, és már ott is hagyta.

Hermione lassan belélegezte, majd fújta ki a levegőt, hogy ezzel lenyugtassa magát. Nem nagyon sikerült. Az arca égett a dühtől. Mit képzel ez magáról? Ez volt itt a gond: túl sokat képzel magáról a férfi. Még hogy ő beleszeretett! Ezt a képtelenséget! A gyűlöletet nehezen lehet összetéveszteni a szerelemmel. A pergamenek a kezében gyűrötté váltak, ahogy haragjában egyre jobban szorította őket. Puffogva vágtatott be a szobájába, s az ajtó felsírt fájdalmában, ahogy azt nagy erővel bevágta maga mögött.

Miért pont őt szemelte ki? Hagyjon neki végre nyugtot. Hadd térjen vissza az unalmas és sivár életébe. Nem hiányzott neki, hogy akárhányszor meglássa, vadul kezdjen verni a szíve, furán kezdjen remegni a lába. Persze, mindez csak a gyűlölettől van. Semmi mástól. Ugyan! Mi mástól érezné ezt? Egyszerűen ki nem állhatja, és ezért így reagál a teste. Így van!

Sóhajtott. Legalább ne tudná, hogy itt van pár ajtóval arrébb ez a barom. Akkor sokkal nyugodtabban tudna dolgozni.

Most vette csak észre, hogy egy levél hever az asztalán. Harry írta. Egy mozdulattal felbontotta.

„Ma este lenézünk a Patrónusba szórakozni egy kicsit. Úgy döntöttünk, hogy te is jössz velünk. 8-kor a bejáratnál.”

Úgy döntöttek! Ezt már kezdi megszokni. Malfoy is úgy döntött, hogy szerelmes belé. Hova tűnt a határozott énje, aminek jelenlétével máskor meg sem hallotta volna ennek a szemétnek az őrült szavait? Zavarta a férfiban valami. Maga sem tudta eldönteni, hogy mi. Azon már túl van, legalábbis úgy hiszi, feldolgozta, hogy ő látogatta esténként. Nem ez zavarta… nem, őt egészen más zavarta. Már megint verni kezdett a szíve, erősen, ahogy eszébe jutott a másik. Na igen, pontosan ez volt az, ami zavarta!

Döntött. Lemegy a szórakozóhelyre és ma igenis jól fogja érezni magát. Ki tudja, talán tényleg felszed valami professzor palántát, és akkor legalább Malfoy már jogosan fogja sértegetni ezzel.

***

Sokáig készülődött a tükör előtt. Miért hiszi azt naivan, ha ma este lemegy szórakozni egy kicsit, talán megváltozik az élete, és végre találkozhat valakivel, aki mellett boldogan töltheti a napjait. Nem látott kamerákat maga körül, hogy valóban úgy érezze, egy idióta romantikus filmben játssza épp a főszerepet, amiben az ég-világon minden megtörténhet. Ma este is magányosan fog hazajönni, ebben biztos volt, de legalább a barátaival lehet.

Miért érzi azt, hogy lassan már a barátok sem adhatják meg neki a teljes boldogságot, mint ahogy régen? Igen, egykor csak ez számított. A Roxfortban, hogy ott vannak körülötte, s, hogy élete végig ott lesznek, megnyugtató tudat volt. De bármikor, ha a jövőbe nézett, mindig elképzelt a hű barátai mellett egy hű társat is, aki majd az első családjává válik. Hát ez van. Így járt. Ez a hű társ még váratja, elég erősen.

Hirtelen eszébe jutott Malfoy. Ettől ismét dühös lett. A szíve is, mert az ismét gyorsan kezdett verni. Így hát kénytelen volt, gyors ütemű szívével, dühtől kipirult arcával a szórakozóhely elé hopponálni.

A többiek már ott voltak, s látszólag türelmetlenül álltak egyik lábukról a másikra.

- Azt hittük, már nem is jössz – mondta szokásos szemrehányó stílusával Ron.
- De itt vagyok, nem igaz?
- Bálba készültél?
- Hagyjuk ezt most, Ron. Nincs hangulatom a megjegyzéseidhez.
- Menjünk inkább be! – szakította félbe őket Harry.

Ginnyvel az oldalán megindult barátja, s a lány másik barátjával követte őket.

A hely kissé füstös volt, s a szürke levegő először nehezékként ölelte át a lány testét, azonban lassan hozzászokott. Leültek az egyik asztalhoz, és alkoholt rendeltek.

Hányadik poharát is issza? Talán ez a negyedik. Hoppá. Elfogyott. Kér még egyet. Mosolyogva integetett a bárpult felé, hogy hozzanak neki még egy ilyen finom… mit is? Fogalma sem volt róla, hogy mit ivott, de megvolt a hatása, azt érezte… rendesen.

- Szerintem ne igyál többet – hallotta Ron hangját maga mellől.
- Miért ne?
- Nem bírod az alkoholt!
- Én a te beszólásaidat nem bírom.

Ron sértődve elfordult tőle. Nem baj. Ma ünnepel. Mit is? Már megint nem tudta a választ. A lényeg, hogy megjött a következő pohár, tele ezzel a zöld löttyel, ami még szikrákat is szórt.

Hát rendben. Akkor most jöjjön az a fejezet, hogy kiválasztja élete szerelmét. Kissé már fátyolos szemmel kezdett végignézni az embereken.

Szörnyű.
Nem jó.
Uh, rémes.
Elmegy.
Na, ő egész jó, de van barátnője.
Neki is.
Az meg ott Ronra hasonlít, nem nosztalgiázunk.

- Mit csinálsz, Hermione? – fordult ismét hozzá Ron.
- Keresem életem szerelemét.
- Na jó – vett el előle barátja az italt. – Nem iszol többet.
- Add vissza!
- Te csak keresgess tovább, ha megtaláltad, visszaadom.

Most Hermione volt az, aki sértődve fordult el tőle.

Itt minden normális pasinak van barátnője?
A pultos egész jól néz ki, talán annyira, hogy int neki még egy zöld löttyért.
A pultos nem figyelt rá.

Hirtelen, pont a pultnál, meglátott valakit.
Tökéletes. Megnyerő alakja volt. Nem volt körülötte nő. Ahogy végignézett rajta, máris el tudta maga mellett képzelni. Vékony testalkat, széles vállak… és a haja… a haja valamiért magával ragadta. Miért áll neki háttal? Forduljon már erre. Mintha a férfi csak erre a gondolatára várt volna, féloldalasan a tánctér felé nézett.

Malfoy???

Hermione hirtelen lebukott az asztalra, és kezei közé temette az arcát: bujkált.

- Mit csinálsz, Hermione? – fordult felé megint Ron.
- Nem vagyok itt.
- Hát tudod, úgy érzem, tényleg jobb lenne.
- Nem láthat meg!
- Ki?
- Ő!
- Ki?
- Hát ő!
- Csak nem megtaláltad életed szerelmét? – gúnyolódott Ron.
- …
- Ha bujkálsz előle, soha nem lesz a tiéd – hallotta továbbra is barátja gúnyos hangját.

Hermione rendbe hozta magát és a vörösre nézett.

- Kérem azt a zöld löttyöt!
- Nem kapod meg!
- Kérem! – kelt ki magából a lány.

Azonnal magához ragadta az alkoholt és legközelebb már csak akkor tette le, mikor annak a teljesen üres alja nézett vissza rá.

- Ez a görény meg mit keres itt? – kelt ki most Ron magából.
- Kire gondolsz? – játszotta az ártatlant Hermione.
- Malfoyra.
- Jaaah – mondta megjátszott meglepettséggel - …hogy rá – legyintett színpadiasan a lány.

Félve, ismét a férfi felé nézett. Az két könyökével hanyagul támaszkodott a bárpulton. Rohadjon meg, mert szörnyen jól nézett ki. Ez a fekete testhez simuló ing, ami rajta volt, azzal a szűk farmerrel… áh, ugyan! Csak az alkohol beszél belőle. Nem kellett volna ennyit innia. Ez itt a gond… Na meg legfőképp az, hogy tényleg jól nézett ki a szőke barom.


Hirtelen Hermione megmerevedett, ugyanis a szőke baromhoz egy szőke tűsarok lépett oda. Egy kikent, gyönyörű cica. Mit érdekli az őt! Lépjen oda hozzá, ha ő úgy gondolja. Ez teljesen hidegen hagyja őt. Csináljanak, amit akarnak.

Elfordította róluk a tekintetüket, majd Ronra nézett, aki épp a szívószálával gyártott bugyborékokat az italába.

Ront nem bírta tovább nézni. Harryék elmentek táncolni. Akkor ő most mit csináljon?

Akaratlanul tévedt vissza a szeme a tökéletesen összeillő párra. A liba átkarolta Malfoy nyakát és mosolyogva beszélt hozzá. Hogy gondolja, hogy csak így hozzáér? Vagy talán a barátnője? Nem! Vagy igen?

Ismét elfordította a tekintetét.

Újra érezte, ahogy őrült gyorsasággal ver a szíve. De most a gyomrát is marni, erősen szorítani kezdte egy kellemetlen érzés. Nem! Nem lehet féltékeny. Kissé remegett a testében. Olyan furán érezte magát. Talán az alkohol, talán nem az alkohol. Talán felesleges tovább hazudnia önmagának. Nem hagyja hidegen Malfoy, és ez nem az utálatnak volt köszönhető. Nem tudta mit érez, de abban biztos volt, hogy vonzza a férfi. Nem tudta megmondani, hogy mikor változott meg benne így minden. De ezt a férfi nem tudhatja meg. Játszani kell továbbra is a közömbös Hermionét… s egyszer talán újra a régi önmaga lehet…

Ismét a pár felé nézett. Úgy tűnt, a volt mardekáros nem viszonozza a lány érintéseit, és meglehetősen unott arccal hallgatja a másik fecsegését, bár ettől még Hermione szíve nem nyugodott meg. Sőt. Egyre fokozottabb érzelmi állapotba került.
Hoppá. És ismét elfogyott a zöld lötty. A pultosnak intett, akinek esze ágában sem volt rá figyelni. Túl sok embert szolgált ki egyszerre. Hermione is kénytelen volt így beállni a sorba. Próbált minél messzebb helyezkedni Malfoyéktól. Valamiért úgy érezte, nem tudná rejteni az érzelmeit…

Amíg ezen gondolkozott, észre vette, hogy az előtte álló férfi rá mosolyog, s hogy hiányzik előlről két foga. Hermione lemondóan sóhajtott. A mai este is romantika nélkül telik el. Végre sorra került, s megkapta a zöld szikrázó löttyét, amit szinte azonnal a feléig leivott. Ismét kezdte érezni a jóleső szédülést. Igen, neki határozottan erre volt most szüksége.

- Granger! Micsoda meglepetés.

Erre viszont határozottan nem volt szüksége.

- Malfoy – fordult felé a lány. – Hagyj békén!
- Ki ez Draco-cica?

Oh, jézusom.

- Csak egy régi ismerős.

Valamiért Hermionénak fájt a válasz. Tudta, hogy nem volt benne semmi sértő, hisz ennél durvább szavakkal szokta illetni a másik. Mégis… fájón dobbant a szíve, főleg hogy látta, ahogy a csajóca a férfi széles vállaiba kapaszkodik.

- Hogy-hogy itt Granger?
- Szórakozom. Olyat is szoktam…tudod – mondta Hermione kissé nehezen formálva a szavakat.
- Értem. Velem jönnél egy kicsit? – kérdezte Malfoy, majd hirtelen kibujt a cicababa öléséből, megragadta Hermione kezét és elkezdte maga után húzni.

Hermione még látta, ahogy a másik nő tehetetlenül tátog a tömeg közepén, ahol otthagyták.

Malfoy egy eddig ismeretlen helyiségbe húzta, ami tele volt fotelekkel és szinte teljesen üres volt, alig lézengett ott pár vendég. Az egyik ilyen fotelbe nyomta Hermionét, majd leült mellé.

- Egyszer ebben az életben neked is hasznát vettem, Granger!
- Tessék? – nézett rá elképedve Hermione.
- Szörnyen idegesített az a csaj. Valahogy le kellett ráznom.
- Tessék? – képedt el ismét Hermione.

Fel akart állni. Igen. Ő most fel fog állni. Már félúton volt, mikor érezte, hogy a csuklójára egy kéz fonódik és visszarántja a fotelbe.

- Itt maradsz!
- Na, azt már nem! Akármilyen hihetetlen Malfoy, de ennyire még nem vagyok szerelemes beléd! – gúnyolódott a lány.
- Majd leszel.
- Te tényleg megőrültél!

Malfoy nem reagált.

Hermione most fogta csak fel igazán, hogy itt ül mellette. Az alkohol, mi még mindig ott volt a kezében, hívogatóan nézett rá zöld szemeivel. Hermione el is csábult neki, s amilyen gyorsan csak tudta, lehúzta az italt. Nem kellett volna. Ismét érezte az ereiben a varázslat kiváltotta pezsgést, és szédülést. Egyre nagyobb súlyt helyezett agyára a szesz, s egyre homályosabbá váltak a gondolatai.

- Ez hányadik pohár, Granger?
- Az ötödik…talán.
- Csak nem hiányolod a párod, aki otthagyott?

Hermione lélegzete egy pillanatra elállt. Valóban hiányolta, s most jó érzés volt, még ha feszülten is, de itt ülhet mellette. Érezte az illatát, ahogy azokon a régi forró estéken. Úgy érezte, egy pillanatra a szobájában van, vele, s ő lágyan érinti őt.
Aztán hirtelen világosan látott mindent: Malfoy igazából saját magáról beszél.

- Tudod, Malfoy, igazából örülök, hogy otthagyott. Így legalább megkímélt egy kellemetlen szakítástól. Tudod, már kezdtem nagyon unni őt.

Malfoy ránézett, összeszűkült szemekkel, s hosszan méregette a lányt.

- Valami gond van, Malfoy?
- Nem csodálom, hogy untad őt… azt a professzor palántát – nyögte a férfi.
- Tudod, az ágyban is rémes volt.

Malfoy mozgolódni kezdett.

- Jobb, hogy vége – tett még egy lapáttal rá Hermione.

Malfoy hallgatott. Látszott rajta, hogy a gondolataiba van mélyedve. A lány sejtette, hogy mi járhat a fejében. Tudta jól, ha nem lenne elég erősen becsípve, akkor soha nem ejtett volna ki bizonyos mondatokat a száján.

A férfi kézfejét, ujjait kezdte nézni. Valamiért azt kívánta, hogy érintse meg ez a kéz. Az alkohol felszabadító hatása, a gátlások elillanása rémisztő volt. Olyan gondolatok cikáztak a fejében, olyan vágyképeket látott maga előtt, amit egykor megélt, elepedt utána, de elnyomta magában.

Talán észre sem vette, de keze elindult a férfi keze felé, aki maga elé bámult, oda sem figyelve a lányra. Egy pillanatra összeért a kezük, s mikor megérezte a másik testének melegét, Hermione észbe kapott, s rögtön visszahúzta lába mellé a kezét.

Malfoy így is megérezte az ő érintését.

- Nocsak, Granger – fordult felé egy gúnyos mosoly kíséretében.

A lány nyelt egyet, s amennyire lehetett a fotelbe passzírozta magát.

- Csak nem szeretnél tőlem valamit?
- Nem.
- Sajnálom, Granger, de az eszed itt már mit sem ér.
- Visszamegyek Ronhoz! – pattant fel a lány, s közben kissé meg is szédült.
- Nem mész sehova!

Érezte, ahogy a férfi ismét visszahúzza a fotelre.

Egész közelinek érezte arcához a férfi arcát. Látta a száját, és hirtelen úgy érezte, nem érdekli semmi, meg akarja csókolni, annyira vágyott már rá…