A meghívás

Reggel Pansy éles madárcsipogásra és:

-         Ááááááá megvagy! – kiáltott valaki lentről.

-         Nem ér! Én kaptalak el.

-         Jajj vigyázz!

Bumm, bumm, bumm. Valami hatalmasat puffant. Pansy a rövid selyem hálóingére kapta a köntösét, és lesietett megnézni mi ez a felfordulás. Fejét fogva ért le nehezen a lépcsőn, és sehol se volt senki. Bement a nappaliba ahol a könyvek fele le volt esve a polcokról, az ablakból a növények le voltak verve, és a földjeik szétszórva hevertek a szőnyegen.

-         Mi ez? – kérdezte.

-         Áhááá te aljas kalóz! Állj ki ellenem, ha mersz! – kiáltotta a Scorpius.

Pansy kisietett az étkezőbe, ahol a két kisfiú az asztal tetején állt szemben egymással és kardoztak.

-         Danny, Scorpius! Elég legyen! – kiáltotta rájuk a nő.

-         Szia Pansy!

-         De akkor sem menekülsz! – mondta a szőke és a magasba emelte a fakardját, és ekkor több dolog is történt egyszerre.

Először is a lámpa nagy csörrenéssel tört szét a szilánkokkal szétszóródva, Danny leesett az asztalról, Pansy egy „Ne”-t kiáltott, és Draco belépett a bejárati ajtón és a lényeget látta.

-         Upsz. – nyögte Scorpius.

-         Danny ez nem igaz. Srácok, nem tudnátok normálisan játszani? Nézzétek meg a házat. Ilyen nincs.

A nő felemelte a földről unokaöccsét, míg Draco beljebb lépve mondta fiának, hogy ne monzduljon, addig el tudta takarítani az üvegszilánkok nagy részét.

- Danny megmondtam, hogy szépen játszatok, és a házban nincs kardozás. Mi volt ez?

- Szabály szegés? – kérdezte félénken.

- Naná, hogy az volt, Áúúú.

Éppen egy üvegszilánk vágta el a kezét. A vér szép lassan kezdett el lecsordogálni a tenyerétől a könyökéig.

-         Scorpius menj fel a szobádba!

-         Apa sajnálom.

-         Gyerünk, menj fel, ülj le az ágyra, és gondolkodj el mit csináltál.

-         Danny menj fel te is. – suttogta Pansy.

Amint a két gyerek feltrappolt a lépcsőn, Pansy Dracohoz fordult elvörösödött fejjel.

-         Nézd, én annyira sajnálom…

-         Jajj felejtsd el. Pár pálcasuhintás és kész. De te vérzel. – mutatott a véres kezére.

-         Ah, semmiség.

-         Mutasd!

Lágyan kezébe vette a puha női kezet, amin egy nagy tátongó seb volt. Az asztalhoz ültette és vele szembe helyezkedett el, így jobban fért hozzá a kezéhez.

-         Ez egy kicsit csípni fog.

Pansy az ajkára harapott, hogy ne adjon ki hangot.

-         Draco… ne haragudj a kupiért. Előbb kellett volna felkelnem és akkor most nem lenne ilyen… ilyen….

-         Pans már mondtam, hogy semmi baj. Mindenki hibázik, nem?

-         Pans?

-         Tessék? – kérdezett vissza Draco zavarodottan.

-         Pans-nek hívtál.

-         Igen. Öhm… mindjárt kész is.

Draco nem akart felnézni az őt bámuló nőre. Inkább gyorsan megkötötte a szalagot a kezén, és végigsimított munkáján.

-         Tudom. Az utolsó estén hívtalak így. A végzősök buliján. – mégis ránézett.

A hatalmas barna szemek összekapcsolódtak a kék tekintettel. Draco szeme furcsán csillogott. Kutatón járt a nő arcán. Szinte égette és Pansy határozottan érezte, hogy elpirul. Ugyanúgy nézett, mint akkor este.

- Azóta bánom, hogy elhagytalak. – kezével hátrasimította a kusza tincseket, majd nagyon lassan közelebb húzódott.

- Draco…

Pansy elindította a kezét a férfi arca felé. Arcuk egyre csak közeledett egymás felé.

-         Mr. Malfoy?

Az apró manó, Libby, tűnt fel a semmiből. A nő ijedtében ugrott egyet hátra.

-         Mondd Libby!

-         Mr. Kelson van itt.

-         Hát persze. – motyogta maga elé – Mindjárt megyek. – biccentett a kis lénynek ezzel jelezve, hogy távozzon.

-         Mennem kell. – mondta halkan Pansy-nek.

-         Rendben. – válaszolta az szemlesütve.

-         De sietek. Van valami amiről szeretnék veled beszélni. – nézett komolyan a barna szemekbe.

Azzal felállt és kisétállt a helységből. A nő pirulva túrta hátra a haját. Nagy levegő! Sietve felment a két kissrác szobájába.

------------------------------------------------------------------------

Délután 3 körül a fiúk épp a meleg udvaron játszottak. Túl nagy forróság volt, így Pansy egy fehér, vékony anyagú trikóban volt egy szintén fehér, combközépig érő nadrággal. Hosszú haját copfba kötötte, és a hintaágyon hanyatt dőlve élvezte a nap melegét. Csukott szemmel pihent, hallgatva a madarak csicsergését és a gyerekek nevetését.

Épp már kezdett zuhanni a mély álomba, így észre se vette az oldalánál székbe leereszkedő Dracót. A férfi szinte szippantotta magába a gyönyörű női test látványát. Szemével végigkövette a halványbarna bőr vonalát. Minden testrészen elidőzött.

Egy dolog van, amiből sosincs elég ideje az embereknek, és ez az idő.

-         Pansy – suttogta közel hajolva a nő arcához, míg kezével gyengéden végigsimított a karján.

Arcuk csak pár centire volt egymástól.

-         Mondjad. – suttogta vissza még mindig csukott szemmel.

-         Sietnem kell vissza a Minisztériumba, de előtte még szeretnék beszélni veled valamiről.

-         Ez komolyan hangzik. Miről? – mosolyodott el és lassan ránézett a másikra.

Draco viszonozta a tekintetet egy apró mosollyal.

-         Nos igazából kérdeznék valamit.

-         Figyelek.

-         Ma este hivatalos vagyok este 8-ra egy üzleti vacsorára.

-         Igen?

-         Nem szeretnék egyedül menni a sok cápa közé, tehát eljönnél velem?

A férfi belefúrta szürke tekintetét az őt vizslató barna szempárba.

- Tehát kettőnket egyenek meg a cápák, vagy csak engem dobnál oda?

- Természetesen nem dobnálak oda, és kétlem, hogy megközelítene egy is, ha te a közelembe vagy. Ezért nagyon hálás is lennék. – egyre csökkent a köztük lévő táv.

- Hmm. De nekem nincs egy ruhám se. Akkor előbb vásárolnom kell.

- Nyugalom! Történetesen van ruhád.

- Mi? – erre megemelte szépen ívelt szemöldökét.

- Felkészültem a lehetőségre, hogy igent mondasz. – vigyorgott a nőre.

- Hmm… rendben. Benne vagyok. – mosolygott vissza.

- Remek! Akkor este fél nyolckor érted jövök. Addigra elkészülsz nem?

Pansy grimaszt vágott, mire Draco felnevetett.

- Akkor viszlát este!

- Szia!

Mikor Draco felállt, Pansy még intett egyet neki. Felülve nézte a távolodó alakot, majd később eltűnt a szeme elől.

Maga elé nézett, majd a gyerekekre.

- Hát ez egy érdekes este lesz! – sóhajtott egyet, majd ismét hátradőlt, hogy élvezze a napfény simogatását mielőtt az este bizonytalan útjára lépne.