Hermione tehetetlenül mászkált a lakásban. Képtelen volt lekötni magát. Folyamatosan szemei előtt izzott a vörös jel, látta a kézfejet, s álmai nyugtalansága miatt képtelen volt rendesen kipihenni magát. Értelmetlennek tűnt számára minden. Megfoghatatlan felismerés, rossz tréfa, és a csattanón képtelen volt nevetni. Egyre csak ugyanazt a kérdést tette fel magában: miért csinálta? Egyszer úgy érezte, mindennél jobban érdekli a válasz, máskor a pokolba kívánta a magyarázatot.

Próbált visszaemlékezni az első éjszakára, mikor Malfoy meglátogatta. Fogalma sem volt, melyik volt az. Az elején varázslattal ködösítette az elméjét, s csak később tisztul ki számára minden.

És ő várta őt. Minden este. Hiánya eluralkodott mindig érzésein. Jézus, ha tudta volna, hogy ki ő, ha tudta volna, hogy az egyik ember az életéből, akit a legjobban gyűlöl… akkor, de nem tudta, és ezen fölösleges volt gondolkodni.

Felmond. Igen, fel fog mondani. Ezt tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak.
Nem mond fel… de, mégis jobb lenne.
Nem, mégsem lenne jobb.
Határozottságból kitűnő.

Egyébként is, hagyja legyőzni magát? Hagyja, hogy ilyen barom romokba döntse a lelkivilágát? Igen, hagyja. De nem, már azért sem hagyja.

Zavarodottság.

Mégis karikás szemekkel ébred. Fásultan mászkál. Nincs kedve semmihez. Éjszaka minden kis neszre felfigyel. Pedig megmondta: nem keresi többet. Hülye féreg! Mégis mit gondolt? Hogy ennyire szüksége lesz rá? Na persze.

Rendben. Míg nem tudta, hogy ki ő valójában, maga is ezt hitte. A múlt idő tökéletesen mutatta a mostani helyzetet.

Mégis, miért határozott így, hogy nem látogatja többet? Mi vezette ilyen döntésre? Kiszórakozta magát? Megunta? Mi az, hogy őt megunta? Esetleg elnézést kér tőle legközelebb, hogy nem egy üres fejű, plasztik arcú liba.

Eddig ő szórakozott vele. Itt a tökéletes alkalom, hogy most fordítson a kockán. Malfoy nem tudja, hogy ő tisztában van azzal, hogy őt takarta az álarc, és ezt a helyzetet ki fogja használni. Már csak két nap volt hátra a szabadságából. A fenébe is! Eltelt öt nap, ő pedig még mindig nyugtalan. Sőt, egyre nyugtalanabb, ha eszébe jut, hogy újra be kell tennie a lábát a Minisztériumba, és ismét látnia kell azt a barmot.

Sóhajtott.

Harry folyamatosan próbálta kihúzni belőle a problémáját, aztán megunta. Ha elmondta volna neki, hogy mit tett Malfoy, akkor nagy valószínűséggel már a Szt. Mungbóban feküdne. Habár elég csábító volt számára ez a gondolat.

Ledőlt a kanapéra és lassan elaludt.

Ujjak simogatták arcát, nyakát, melleit, hasát. Lekerültek róla a ruhák. Olyan forró volt minden. Megfoghatatlan, mégis megfogható. Csókok egész testén, izzott benne a vágy. Ismerős érzés, ismerős illat. Fátyolosan nyitotta ki szemeit. Olyan nyugodt volt minden, mint mielőtt elaludt. Megint ugyanaz az álom, ahogy szinte minden éjszaka.

Elege volt már ebből. Nem akart rá gondolni, az érintéseire, és arra a tehetetlen vonzódásra, mit egykor a férfi iránt érzett. Ennek meg kell szűnnie. Most, hogy már tudja, ki ő valójában, egy csapásra el kéne múlnia. De ez a rohadék érzés nem múlt, és ha lehet, ez még jobban felbosszantotta Hermionét.

Egy bagoly kocogtatta meg a nappali ablakát csőrében egy levéllel. Hermione kinyitotta, és elvette tőle a levelet. A minisztériumból jött. Talán Harry. De ő miért küldene minisztériumi pecséttel levelet?

Kinyitotta.

Be kéne jönnöd pár percre. Fontos.
Malfoy

Tévedt. Most lett igazán a végletekig felbosszantva. A levelet levágta az asztalra, és idegesen a konyhába ment. Egy kést vett a kezébe. Ezzel fogja darabokra vágni azt a fránya cetlit. Minek neki pálca? Azzal nem olyan élvezetes a dolog.

Aztán visszatette a helyére. Semmi értelme ennek a gyerekes viselkedésnek. Egyszerűen nem fog válaszolni, és kész.

Úgy gondolta, hogy csinál valami ennivalót. Aztán mégsem. A nappali felé nézett, hol Malfoy levele tartózkodott magányosan. Gyűlöli! Egyszerűen gyűlöli! Előle menekült, és itt most ismét megtalálta.

Bement a nappaliba valami könyvért. A levélre nézett egy pillanatra. Nem. Nem fog válaszolni. Azt sem nézte, hogy mit vesz le a polcról, elkezdett olvasni.

Mégis hogy gondolja, hogy ír neki? Valamiért mindig a borítékra tévedt a szeme, amit az a barom címzett meg neki, a saját címére. Okos madár lehetett, hogy idehozta.

Levél. Könyv. Levél. Könyv.

A könyvet kell nézned, nem a levelet! – figyelmeztette magát.
Levél.

Hirtelen felindulásból papírt és tollat vett maga elé.

Nem megyek. Old meg.
Granger

Elküldte a bagollyal. Tett, vett, miközben maga sem tudta miért, de állandóan az ablakot nézte. Húsz percen belül az ismét kopogtatott az ablakon. Hermione feltépte a levelet.

Granger, ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. Pár perc múlva legyél itt. Malfoy

Toll, papír.

A levelet egy mozdulattal a tűzbe dobta. Egyszerűen nem bírta ki, hogy ne válaszoljon valami csípős megjegyzéssel ennek a baromnak.

Malfoy, nekem is sikerült egy elég egyértelmű kijelentéssel válaszolni. Ismétlem: nem megyek sehova.
Granger

Elküldve.
Mit képzel ez magáról? Úgy gondolja, hogy csak úgy ugráltathatja őt?
Bagoly, levél.

Nem gondoltam volna, hogy a professzor palántád ennyire izgalmas. Mivel köt le ennyire? Unalommal?
Malfoy

*

Nekem úgy tűnik, te unatkozol…
Granger
*

Kevés vagy te ahhoz drágám, hogy feltűnjön neked bármi…
Malfoy

A parázs ide-oda szállt, ahogy Hermione bedobta a levelet a tűzbe.

*
Igazán? Nekem feltűnt, hogy utállak…
Granger
*
Nekem pedig feltűnt drágám, hogy néztél rám múltkor. Csak nem utálatból kívánsz?
Malfoy

Hermione erősen taposni kezdte a lábával a levelet. Addig döngölte a földbe, míg ereje bírta. Most már késztetést érzett, hogy bemenjen a minisztériumba, és megfojtsa ezt a barmot.

*
Szeretném tudni, milyen drogot szedsz. Hatásos lehet!
Granger
*
Nem használna neked, hidd el. Úgy hívják: nagy ego.
Malfoy
*
Hát az rajtad sem segít. Sajnálom.
Granger
*
Te sem segítesz rajtam. Az eszed is szabadságon van? Két percre igazán elővehetnéd számomra.
Malfoy
*
Hagyj békén!
Granger

Hermione kezében remegni kezdett a levél. A vérnyomása az egekben járt.

*
Rendben.
Malfoy
*
Megtisztelsz.
Granger
*

Várt. A fene sem tudja, miért, és pontosan mire. Tudta: a másik levelére. Ennek semmi értelme nem volt. Hányszor ismételje el magában, hogy mennyire gyűlöli őt? Megveti és rosszul van tőle. A gondolatától, a közelségétől. Mégis ő érintette, lágyan, érzékien, olykor vadul, szenvedélyesen. Ez jut eszébe. A gyűlölet mellett valami érzéki sóvárgás. Csakhogy ő az idegen után sóvárgott. Vissza akarta őt kapni! Titokzatosan, személye homályával.

A levél nem jött. A válasz sehol.

Valamiért csalódottnak érezte magát. Szó sem volt itt szerelemről, szeretetről. Egy pillanatra, az elmúlt napok egyikén eszébe jutott az őrült gondolat: talán Malfoy azért kereste meg, mert titkon szereti őt. Hogy juthatott egyáltalán ekkora őrültség az eszébe? Ez az ember magán kívül mást nem szeret. Egész életében erre nevelték, a merevségre, hidegségre, a felsőbbrendűségre. Képmutató szexisten. Talán így tudta volna nevezni.

Hogy mi? Szexisten?

Bevonulok a Szt. Mungóba! – parancsolta meg magának.

Úgy érezte, Malfoy nagy ego-ja kilométerekkel messzire elér, és most a gondolatait támadja épp.

De a levele még mindig nem jött.

***

Végre újra a lakásában volt. Úgy döntött, ideje hazaköltöznie. Valamiért most is az ablakra tévedt a szeme. Ez a mai levelezése Malfoy-jal teljesen rányomta bélyegét az érzelmeire. Felkavarta, s egyben érezte magát rosszul tőle, s jól. Az utóbbi érzésére oda sem figyelt. Csak valami illúzió lehetett.

Fáradtan feküdt végig az ágyán. Magányosan érezte magát, egyedül volt. Kívánt valakit maga mellé, egy apró csókot arcára, szájára. Ölelő karokat.

Ezen az ágyon hányszor kaptam már meg…

Csöngettek.
Ki lehet az? – töprengett.
Elmormolta a varázst, s óvatosan kinyitotta az ajtót. Földbegyökerezett a lába.
Fekete nadrág, fehér, szinte ezüstösen csillogó ing. Kócos, vonzón csapzott haj. Széles vállak. Kékes-szürke, átható pillantású szemek. Laza testtartás.

A szexisten.

- Úgy látom, megint utálsz Granger! – hallotta meg mély hangját, s látta arcán pökhendi mosolyát.

A görény – javította ki magát.

Malfoy beljebb lépett, egész közel hozzá.

Hermione visszatartotta lélegzetét. Hirtelen túl gyengének érezte magát.