Malfoy felvont szemöldökkel nézegette Hermionét.

- Neked nem kéne szabadságon lenned?
- Úgy gondolod talán, hogy ez feljogosít arra téged, hogy az irodámban kutakodj?
- Nem kutakodtam, csak kerestem a munkámhoz pár iratot.
- Tehát kutakodsz.

Malfoy beljebb lépett, s nekitámaszkodott az ajtófélfának. Hermione szeme a férfi kezére vándorolt, melyek még mindig mélyen a nadrágja zsebében nyugodtak.

Ugyan! Miket gondolok?

- Végeztél Granger? – kérdezte, jelezve a lánynak, hogy hagyja el az irodáját.
- Nem – válaszolt amaz dacosan.

Végignézett a férfin, ahogy hanyag testtartásban támaszkodott. A sötét farmernadrág, amit visel, rátapadt kissé lábára, s a fekete inge tökéletesen követte testalkatát. Egy pillanatra vonzónak tűnt egész lénye Hermionénak.

Jézusom, már megint miket gondolok?!

- Granger, tudod, már másodszorra nézel úgy rám, mint aki rögtön be akar rángatni az ágyba.

Hermione elvörösödött.

- Sokat képzelsz magadról!
- Van miért!

Beképzelt barom!

- Mit keresel egyáltalán itt? – kérte számon a lány, teljesen jogtalanul, amit maga is érzett.
- Granger, sosem tartoztam neked magyarázattal, most sincs ez másképp.

Hermione a beszélgetés közben nem fejezte be a keresést az iratok között.

- Nem mintha túlzottan érdekelne.
- Ha már ennyire kíváncsi vagy, bent hagytam valamit, amire szükségem van. Tudod, akármennyire tökéletes vagyok, néha velem is előfordul az ilyesmi – mosolygott kajánul

Hermione megforgatta a szemeit. Egyszer ezt a pasit valaki majd ledönti a lábáról, és akkor tökéletesen megbánja.
Dühösen keresgélt továbbra is az iratfiókban a dokumentumokat.

- Mit keresel? – hallotta közelről Malfoy hangját.

Hirtelen megfordult, s magával szemben találta a férfit. Az fürkészően nézett rá. Hermione szíve erősen dobogni kezdett. S a férfi tekintete miatt egyre zavaróbbá vált számára a közelsége.

- A Pallone aktát – mondta kicsit rekedtes hangon.
- Nem nálam van. Twain-nél. Nála keresd.

Hermione, maga sem tudta, hogy miért, de örült, hogy végre menekülhet a férfi közeléből.

Gyorsan ellépett tőle, és szó nélkül elindult a kijárat felé.

- Hé, Granger! – szólt utána Malfoy.
A lány kelletlenül, de visszafordult felé.

- Ezt itt hagytad – nyújtotta felé a papírokat, melyeket pár perccel ezelőtt a férfi asztalára tett.

Hermione megdermedt.
Ahogy féloldalasan látta a férfi kezét, egy vörös foltot vélt rajta felfedezni.

Nem! – üvöltötte magában.
Csak bámulta az alig látható kézfejet, miközben Malfoy felé nyújtotta a papírokat.
A lány arca elborult. Képtelen volt felemelni kezét, hogy elvegye azokat.
Nem! – ismételte magában.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rád pár papírlap – vetette felé Malfoy, ahogy a lány falfehér arcát nézte.

A férfi lejjebb engedte kezét, és így már lány láthatta teljesen a jelet, mit ő rajzolt rá pálcájával.

Ez lehetetlen!

- Elveszed végre?
- Nem – súgta önkívületi állapotban Hermione, megfeledkezve mindenről.
- Nem? – nézett rá értetlenül Malfoy.

Hermione hátrálni kezdett, miközben a férfi kék szemeibe nézett. Majd amilyen gyorsan csak tudott, megfordult, s bemenekült pár méterrel arrébb lévő szobájába.

Bezárta ajtaját és nekidőlt. Gyengének érezte magát. Olyan gyengének.

Teljes testében remegett. Lábai mintha köddé váltak volna. Nem érezte, hogy biztosan tartanák őt.. Talán nem is állt már… talán már rég az ajtó aljában kuporgott.

Malfoy volt az? Malfoy látogatta végig? Ő volt azaz idegen, aki után mindvégig vágyakozott? Ez csak valami rémálom!
Csak rosszul látta! Csak képzelődött!

Miért csinálta ez vele? Mi oka volt rá, hogy esténként vele töltsön pár órát? És azok az érintések… azok a gyengéd, és sokszor olyan vad érintéseket, melyre egész életében vágyott, egy ilyen szemét alaktól kapta meg?

A legutolsó gondolata ő volt… vagy talán a legutolsó sem.
Úgy érezte erősen pofonvágták. Megalázták.

Maga előtt látta a képet, ahogy Malfoy ott támaszkodik zsebre tett kézzel az ajtófélfának, és őt nézi, átható szemekkel.

Megborzongott.Gyűlöli őt! Élesen villantak érzések testébe. A sötétségben, ahogy hozzá ért, ölelte, simogatta… és ő annyira élvezte.

Nem!
Lehetetlen!
Lehetetlen! Nem lehet ez a szemét az, aki ezt a szenvedélyt nyújtotta neki.

Éles kopogás szakította ki gondolatai közül. Még így sem tért igazán magához. Összeszedte magát és kinyitotta az ajtót.

Malfoy állt ott. Hermione rémülten nézett rá.A volt madekáros fura tekintettél vizsgálta arcát.

- Neked valami nagyon az agyadra ment Granger!

Te mentél az agyamra! És aki valójában vagy!

- Most már hajlandó vagy elvenni a papírokat? – kérdezte, és ismét felé nyújtotta azokat.

Hermione újra látta felvillanni Malfoy kézfején a jelet.

Ő az! – hitetlenkedett még mindig magában.

Elvett tőle az iratokat.

Nem bírt megszólalni. Azt tervezte, ha megtalálja az idegen, behúz neki egy akkorát, mint évekkel ezelőtt Malfoynak a Roxforban. Most ő áll itt előtte, s képtelen volt felemelni a kezét, hogy ismét meglépje azt, amit a múltban olyan bátran megtett.

- Neked sem ártana egy hét szabadság – hallotta a férfi hangját.
- Nekem az nem ártana, ha végre eltűnnél! – sziszegte felé.

Egy mozdulattal bevágta Malfoy előtt az ajtót.
Remélem jól fejen találtam vele! – izzott a düh Hermionéban.

Kezei még mindig remegtek, s ezzel megfertőzte a bennük tartott papírokat. Asztalához ment, s leroskadt a székébe.

Annyira vágyott rá, hogy végre megtudja, hogy ki a szeretője valójában, s most, hogy tudta, azt kívánta, bár ne nyomozott volna utána. Bár ne szerette volna annyira kideríteni a valódi kilétét. Bár nem hagyott volna bent valamit Malfoy az irodában, amiért mégiscsak betévedt ide.

Ő suttogta el neki az éjszakában alig egy héttel ezelőtt, hogy elhagyja; nem jön többet? Felidézte magában a párbeszédet. Most már értett mindent. Azonban csak egy bizonyos pontig, utána zavarosak lettek a mondatok, s nem tudott, tulajdonképpen nem is akart a férfi szavaiban olvasni.

Elkeseredett volt azért, mert azt hitte, nem találja meg. Most elkeseredett azért, mert megtalálta.

Percek múlva még zavartabb lett, még kétségbeesettebb.
Kétségbeesett azért, mert legbelül még ott lángoltak benne az érzelmek, melyeket az idegen okozott.
Kétségbeesett azért, mert gyűlölte a valódi kilétét.

***

- Hermione?

Ott állt ismét barátja ajtajában, és a bőröndjének fogóját zavartan morzsolgatta.

- Szia Harry. Bemehetek?
- Persze! Gyere! – eszmélt fel Harry.

Elvette a lánytól a bőröndöt, és követte egészen a nappaliig. Hermione leült a fotelbe, s meg sem próbálta takargatni rosszkedvét. Unta már, hogy mindig egy álarcot mutat, ahogy az idegen is tette felé. Egészen idáig. Ahogy annak személyéről lehullt a lepel, úgy a lány érzéseiről is.

- Valami gond van?
- Harry, nagy gond lenne, ha itt aludnék nálad egy darabig?
- De hát mi baj?
- Majd elmesélem. Most képtelen lennék rá. Ne haragudj.
- Mindig ezt csinálod – vetette kissé sértődötten felé a barátja.
- Tudom – válaszolt halkan a lány – Ha terhedre lennék---
- Nem! Tudod, hogy nem erről van szó. Természetesen maradhatsz.
- Köszönöm Harry!
- Remélem Ron nem veszi zokon.
- Én is gondoltam rá, de szerintem megérted, hogy miért nem hozzá mentem.

Tudta jól, hogy Harry nem nyaggatja, ha azt mondja neki, hogy nem szeretne a gondjáról mesélni. Ron, ahogy az évek alatt tapasztalta, nem ennyire megértő. Nem lenne nyugta tőle. Emellett a volt kedvese, és ezért sem szeretett volna hozzá menni.

- Kivettem egy hét szabadságot – újságolta a lány – Ígérem, nem leszek terhedre.
- Már mondtam. Nem vagy a terhemre. Azért remélem elmondod majd, hogy mi bánt.
- Elmondom. Ígérem!

Ha majd eljön az idő, mikor képes lesz róla beszélni, fogalma sem volt, hogy kezdjen bele, hogy Draco Malfoy egy darabon a szeretője volt. Hogy mondja el barátjának, hogy élvezte a vele együtt töltött perceket, s hogy mondja el, hogy mennyire gyűlöli most őt ezért?

Az utóbbi könnyen fog menni, ezt tudta. Azonban, az előbbi, hogy a meleg, nyári éjszakákon át vágyott a férfi érintéseire, már abszurdnak tűnt.

Egy hétig nem látja majd őt. Nem akarta ezt az egy hetet saját lakásában tölteni. Azonban tudta jól, hogy ennyi idő nem lesz elegendő ahhoz, hogy megbékéljen a tudattal. Megvetése a férfi iránt jobban fellángol majd, s félelme, hogy újra látnia kell majd őt. Félelme attól, hogy fog reagálni, ha újra találkoznak majd. Nem csaphatja be a teste. Mindig is az esze volt az, mivel az életét irányította.