A függönyt épphogy meglibbentette egy lágy fuvallat. Forró nyári éjszaka volt. Oly éjszaka, mikor az ember bőrét perzseli a meleg, a szobában mozdulatlan áll a levegő, s egy-egy tücsök ciripelése hallatszik a távolból. Az égbolt tiszta volt, csak épp pár felhőfoszlány foltozta meg sötét színét. A fák mélyzöld leveleit néha meglengette egy apró szellő. Az egyik ház erkélyén egy alak bontakozott ki. Kémlelte az elé táruló sötétbe burkolózott tájat. Halkan sóhajtott egyet. Szerette az ilyen éjszakákat.
Az a bizonyos éjjel is ilyen volt…perzselő…
Még egyszer figyelmesen körbenézett, mintha csak keresne valamit szemével, majd visszalépett szobájába, az erkély ajtót maga mögött nyitva hagyva. Halk lépésekkel ágyához ment, s végigfeküdt a finom anyagú ágyneműn. Könnyű, vékony selyemhálóinget viselt.
Az a bizonyos éjszaka, mikor hirtelen megváltozott minden…
Mosolyogva gondolt vissza rá.
Azóta megváltozott az élete.
Megváltoztak az érzései.
Pedig gyűlölte! Mennyire gyűlölte őt ezért.
Most is rá várt. Reménytelenül és lélegzet visszafojtva. Tudta, hogy el fog jönni. Ahogy minden héten.
A függöny ismét meglibbent, de most egy sötét alak mozdulatától. Hirtelen bezárult az erkély ajtaja, s a szobát koromsötétség borította el. Egy fénynyaláb sem juthatott be az apró réseken.
Ő az.
Szíve hevesen verni kezdett. Ez a varázslat csakis az ő műve lehet. Hányszor próbálta már kiküszöbölni. Mindent, mit ellenvarázslatnak hitt, kipróbálta, de semmi haszna nem volt.
Hallotta, ahogy lassan közeledett felé, mégis magabiztos lépésekkel.
’Mintha csak tudná, hogy bármikor, ha jön, engem itt talál’ – gondolta Hermione.
Az ágy megmozdult kissé, ahogy az idegen ránehezedett. Felé közeledett. Érezte, hogy rázni kezdi a hideg. Forró levegő fogta körül, bőrét mégis libabőr borította el. Tudta, hogy az ő hatása, s alig várta már, hogy hozzá érjen.
Gyengének érezte magát ilyenkor. Pedig hányszor elhatározta, hogy ellenáll, s követeli tőle, hogy fedje fel kilétét, s míg ezt nem teszi meg, nem enged utat vágyai kielégítésének. De teste felülkerekedett rajta. Elhatározása mindig romba dőlt az első pár perc után. Mindig próbált harcolni, de vágya homállyal fonta be agyát, s ilyenkor már csak a tüzes érzés maradt számára…
Gyűlölte magát gyengeségéért. De legfőképp ezt a titokzatos idegent gyűlölte érte, ki szinte minden éjszaka eljön hozzá, felkeltei vágyát…s olyan szenvedélyt testében, mit még soha nem tapasztalt…s utána üres emlékként hagyja hátra illatát a szobában.
Visszatért a valóságban, mikor érezte, ahogy megérinti combját. Teste összerázkódott. Az idegen ujjai elindultak felfelé. Elérték a selyem anyagot, s Hermione érezte, ahogy fölé emelkedik. Arcát lehelete simogatta. Egyre nehezebben vette a levegőt, alig várta, hogy végre csókban forrjanak össze.
’Ezt ő is nagyon jól tudja…’ – Futott át a gondolat az agyán.
Nem bírta tovább, vakon tapogatózva, ahogy mindig, szeretője felé nyúlt, hogy hajába markolva lehúzza szájához. Szinte rutinosan találta meg a hajfürtöket. Felemelkedett kissé, s vadul az idegen ajkaira nyomta száját. Éhező őrültként csókolta. Annyira vágyott már erre. Pedig majdnem minden nap megkapja tőle a kielégülést, de egy ideje már nem tudott betelni vele. Nem értette saját magát. Csak azt tudta, hogy titokzatos szeretőjéből egyre-egyre többet akar kapni.
Nyelvével szájába hatolt, s közben erősen markolgatta az idegen haját. Imádta csókolni őt. Szerette puha ajkait. S érezte, a másik is így érez. Ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a csókot.
- Kis türelmetlen – hallotta suttogó hangját Hermione, mikor elváltak egymástól.
Mindig lágy, suttogó hangon beszélt hozzá. Kellemesen hatott Hermione fülének, de gyanította, hogy hangját elváltoztatta valamely varázslat segítségével, így még támasza sem volt, hogy az életben megtalálja titkos látogatóját.
Újra csókban forrtak össze. Hermione türelmetlenül kezdte lefejteni szeretőjéről a ruhadarabokat. De ő kétoldalt lefogta két kezét és finom, lassú csókokkal elindult nyakától testén lefelé. Elérte melleit, és könnyed, selyem ruhaanyagon keresztül elkezdte harapdálni mellbimbóit. Hermionet mintha villámcsapás érte volna. Teste egyre jobban hevülni kezdett erre az érintésre. Megpróbálta kiszabadítani kezét. Sikertelenül. Mély sóhajai betöltötték az egész szobát.
Látogatója egyre lejjebb haladt. Finoman végighúzta nyelvét hasán. Végül elért lába hajlatához. Ekkor elengedte Hermione két kezét. Aki azonnal belemarkolt a másik hajába.
Gyűlölte ezt a sötétséget. Gyűlölte, hogy soha nem lát kedveséből semmit. Hogy nem tudja ki ő valójában. Ezt egyre nehezebben tűrte. Gondolatai azonnal eltűntek, mikor az idegen nyelvét megérezte belső combján. Kínzó lassúsággal haladt egyre feljebb. Hermione teste reszketetett. Alig ért hozzá, alig csinált vele bármit, ő már csak azt kívánta, hogy magába érezze őt.
Nem bírta tovább, mielőtt a másik eljutott volna legérzékenyebb pontjára, felhúzta magához, és újra vadul csókolni kezdte. Most már nem hagyta, hogy lefogja kezeit. Őrjöngve rángatta le szeretőjéről a ruhát. Ő, a testtartásából ítélve kissé meglepődött a történteken.
’Tudod jól, hogy mindig ilyen vagyok, ha hozzám érsz! És tudd meg, ezért gyűlöllek!’ – üvöltötte magába Hermione, miközben hevesen tépte a másik testéről a ruhákat.
Talán az idegen csak azért lepődött meg ennyire, mert elvesztette az irányítást, és már maga sem tudott védekezni a lány heves vágyának. Ő is vadul fejteni kezdte a puha, kerek testről a ruhákat.
Hermione a feszes, izmos mellkashoz ért. Ölébe érezte heves izgalmát, és már csak vágya kielégítéséért epekedett. Testét már képtelen volt féken tartani.
- Kérlek – sóhajtott.
Máskor szeretője kínozni szokta még, de most mintha ő sem tudott volna ellenállni a kísértésnek. Egy gyors lendülettel belé hatolt. Hermione felnyögött a gyönyörtől. Fájdalmat már rég nem érzett az idegennel. Túlságosan felizgatta…mindig.
Szeretője elkezdett mozogni benne. Érezte, ahogy teljesen kitölti őt, ahogy mozgása közben végig ér benne. Hermione hangosan sóhajtozott. Ölét remegés fogta el. Közel járt a beteljesüléshez. Körmeit a hátába nyomta. Látogatója ritkán hallatott hangot. De Hermione mindig érezte zihált lélegzetét nyaka hajlatában. Úgy hitte, néha a koromsötétben látni véli szeretője szemének csillogását, de mindvégig csak képzelgésnek vélte.
Mintha ereiben a vér helyett forró láva csörgedezett volna. Égett belülről. Fogával beleharapott az idegen vállába, mikor érezte, vége…mintha megszűnne…mintha egy más világba járna…érezte a nyugalmat…s a testében túláradó bizsergést.
Úgy érezte, mintha együtt érték volna el a beteljesülést…de az érzés annyira elhomályosította agyát, hogy már csak akkor tért magához, mikor a másik megmozdult, mintán valószínűleg percekig feküdtek kifulladva egymás karjában. Elvált tőle testével.
Hermione érezte, ahogy a ruhái után tapogatózik. Tudta, hogy hiába kérné, hogy maradjon még egy kicsit. Semmi értelme nem lenne. Amint vágya kielégült mindig elmegy. Korábban ez nem zavarta annyit Hermionét, de egy ideje egyre jobban kezdte idegesíteni. Magára is dühös volt ezért. De legfőképp rá. Miért csinálja ezt vele? Miért nem árulja el kilétét?
Pedig hányszor kérte már rá, de sohasem kapott egyenes választ. Mikor legutoljára kérte erre, annyit olvasott ki szavaiból, hogy biztosra veheti, találkozik vele sokat az életben. Azóta nincs nyugta. Folyamatosan figyeli maga körül az embereket. Próbálja beazonosítani őt…a kitapogatott arcvonások, a haja, a testalkata után. Annyira ismerős volt mindegyik tapintása alapján, mégsem tudott rájönni az idegen személyiségének titkára.
Hallotta még a szobában látogatója lépteit, majd hirtelen eltűnt az éjfekete sötétség a szobából, de Hermione már csak a kicsapódó teraszajtót láthatta. Nem állt föl. Túl sokszor tette már. Túl sokszor nézett utána, remélve meglát belőle valami emberit. De sikertelenül bújt vissza mindig ágyába.
Bebújt a puha takaró alá. Sokáig nem jött álom a szemére.
* * *
Reggel fásultan ébredt. A tükörbe belenézve karikás szemek fogadták. Vett egy gyors fürdőt, majd öltözködés után enyhe, ízléses sminkkel felfrissítette arcát, és elindult a Mágiaügyi Minisztériumba, hol állását betöltötte.
Útközben sokat járt az idegen a fejébe. Naphosszat csak az estéket várta. S olykor nagy csalódásként élte meg, ha hódolója nem jelent meg lakásában.
Megérkezett a minisztériumba. Pár perccel később kilépett a liftből és elindult irodája felé. Gyorsan más irányba fordította fejét, mikor meglátta, hogy Draco Malfoy közeledik vele szemben a folyosón. Utálta, hogy egy osztályra került vele. Semmi kedve nem volt ehhez a beképzelt pökhendi féreghez.
- Nocsak Granger, szörnyen nézel ki ma. Álmatlan éjszaka? – szolt hozzá elkerülhetetlenül gúnyos hangon Malfoy.
- Ha épp tudni akarod, csodálatos volt az éjszakám, de neked ehhez semmi közöd! – válaszolt neki emelkedett hangon, és gyorsan tovább sietett, hogy minél előbb megszabaduljon tőle.
Malfoy megfordult és utána nézett.
- Oh, valóban? – suttogta maga elé, és önelégülten elmosolyodott. Hermione ekkora már belépett irodájába, így nem láthatta Malfoy fürkésző mosolyát. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
