- Olyan édes!- ébredt Hermoine Lavender sipító hangjára másnap reggel. Kidörzsölte szeméből a szörnyű álmot, amely egész este üldözte, és nagyot nyújtózott. Elég sok furcsaságról szólt: Malfoy és ő egy kocsmában iszogattak, mikor odajött Monstro egy kisfiúval. Ekkor Draco hirtelen kijelentette, hogy ez a gyerek ez övé és nem érdekli semmiféle hülye project. Ezzel kiviharzott a kocsmából és elindult az iskola irányába. Hermione az egész álomban senkit sem értett, de főként nem önmagát, aki Malfoy után futott kérlelve őt, ne hagyja egyedül. Utána még sok minden történt, de arra szerencsére csak halványan emlékezett. Üldözés, harc, rablás egy szóval mindenféle elképzelhetetlen szörnyűség akadt, amibe belekeveredett. Mialatt felidézte ezeket, és felkelt, szeme az órára vetődött. Alig tíz perce volt a gyógynövénytan óra kezdetéig.
- De nem cuki?- folytatta Lavender az álmodozást- Figyeltem, amikor felolvasta a családfáját, annyííra, dee annyíííra édesen nézett ki. Még el is pirult!
Ezt nem lehetett sokáig bírni, ezt az eszeveszett nyavalygó hangot. Lavender pedig mostanában egyedül csak ezeket tudta: nyavalyogni, nyavalyogni és Ronról nyavalyogni. Hermione még magának sem akarta bevallani, de az az igazság, hogy féltékeny volt. Úgy tűnt Ronnak bejön Lavender és ezt sajnos majdnem minden nap tapasztalnia is kellett.
- Neked ki tetszik Hermione? - kérdezte hirtelen a kíváncsi Parvati. A lány viszont úgy érezte legfőképpen nekik - Lavendernek és Parvatinak - van a legkevesebb közük ahhoz, neki ki tetszik. Így, hát csöndben maradt, és, mint, akit csöppet sem érdekel a dolog, megrántotta a vállát.
- Biztosan Draco Malfoy, azért nem mondja meg - kuncogott szemtelenül Lavender.
Parvati elvigyorodott majd komolyra váltott és még mielőtt Hermione valamit is szólhatott volna mindenki nagy meglepetésére ezt mondta:
- Malfoy nem is néz ki olyan rosszul, sőt tök jóképű.
A körülötte álló két lány döbbenten meredt rá. A furcsa kijelentése magáért beszélt.
- Neked tetszik?? - kérdezte a csodálkozó Lavender Parvatit.
- Kinek nem? - válaszolt vissza vigyorogva a griffendéles.
- Például nekem - mondta komor arccal Hermione, aki már megtapasztalta párszor milyen szemét tud lenni Malfoy. Parvati viszont rálegyintett, mint aki nem hiszi el, amit griffendéles társa mond.
- Akkor miért beszélgettek folyton?- kérdezte Hermionét, aki közben elkezdett felöltözni roxforti talárjába.
- Egyátalán nem beszélgetünk, legalábbis azt nem lehet beszélgetésnek nevezni - felelt bosszúsan a lány- Egy ilyen hülyével…
Parvati és Lavender viszont úgy tűnt még így sem hiszik el, hogy Hermionének nem tetszik a fiú. Tovább súgtak búgtak, de öltözködő griffendéles társuk már nem szólt hozzá a dologhoz. A fejében annál inkább tolongtak a gondolatok. Malfoy mint jóképű?! Azt leszámítva, hogy az ellensége és szemetül viselkedik meg sem próbálta elképzelni a fiút. „Na, jó kezdek becsavarodni… Malfoy EGY GÖRÉNY és nem jóképű! ” Ezzel kisétált a lányok hálószobájából maga mögött hagyva a róla pletykáló Lavendert és Parvatit. Nem érdekelte miről beszélnek, inkább megpróbálta kiűzni fejéből a Malfoyjal kapcsolatos gondolatokat.
- Szia! - köszönt rá Ginny - Harryék azt üzenik, hogy nem várnak tovább, ezért lementek gyógynövénytanra.
Hermione bólogatással jelezte Ginnynek, érti, majd megköszönte, hogy szólt és elindult órára. A folyosón már a gyógynövénytan anyag járt az eszében, amit még tegnap megtanult. Az ötödik emeleten járt, amikor tőle pár méterre két diák jelent meg. Malfoy és Pansy volt az. Úgy tűnt ők is éppen azon igyekeznek, hogy oda érjenek az órára.
- Áh, úgy is késünk - sóhajtott lemondóan Pansy - Nem érdemes futni, Dracocica.
- Mondtam, hogy ne nevezz így!- szólt Malfoy szokatlanul lágy mégis kissé ideges hangon.
Hermione csöndben mögöttük haladt. Nem tudta mit tegyen. Más út, nincsen és, ha beelőzi, őket biztosan elkezdenek vele csúfolódni.
- Mikor ismételjük meg Dracóm? – tudakolta menet közben a fiúhoz simulva Pansy. Ahogy Malfoy a barátnőjére nézett Hermione nagyon is jól láthatta elégedett vigyorát. Ekkor Draco mit sem tudva a griffendélesről a folyosó közepén lesmárolta Pansyt. Hermione döbbenten húzódott az egyik sarokba, nehogy észrevegyék.
- Imádlak - hallatszott a mardekáros lány boldog sóhaja.
- Tudom - válaszolta nagyképűen Malfoy. Ezután Hermione már tisztán hallotta lépéseik távolodó hangját, így ő is elindult.
A gyógynövénytan óra nem telt valami eseménydúsan és a griffendéles lány esze amúgy sem a növényeken járt. Malfoy és Pansy?! Igaz gondolta, hogy járnak, vagy legalábbis azt biztosan, hogy a mardekáros lányt gyengéd érzelmek fűzik társához. Azt viszont sejteni mindeddig nem sejtette, milyen is lehet a szerelmes Draco. Önelégült, beképzelt… Parkinson mégis szereti. Hát ő biztos nem bírná. Amint Malfoyon gondolkozott, eszébe jutott, már ideje lenne megkérdezni, mi is lesz a roxmortsi kiruccanással. Nem mintha vágyott volna arra, hogy Draco Malfoyjal beszélgessen… Vagy mégis? Furcsa dolog, igazából nehéz megérteni. Hiába utálta a mardekárost, hiába mondogatta magának, nem akar vele dolgozni, mostanában egyre többet gondolt rá. Kíváncsi volt, vagy inkább reménykedett egy másik Malfoyban, aki kedves is tud lenni. Próba szerencse, gondolta és, amikor véget ért az óra elindult a fiú felé.
- Haver! - ért oda Blaise még előtte és hátba vágta barátját. Valamit nagy lelkesen elkezdett magyarázni, de úgy tűnt Malfoyt nem érdekli. Inkább Pansy felé tekingetett, aki éppen egy izmos bután vigyorgó srác arcát puszilgatta.
- Menj a… Nem érdekelsz Blaise! - Draco idegesen ellökte barátját és még pár másodpercig bámulta Parkinsont majd bosszúsan elindult fel a lépcsőn. Hermione hamar utolérte és még szerencséje is volt, hogy senki nem ment a fiúval.
- Malfoy!- az illető lassan és fensőbbségesen hátrafordult. Ahogy észre vette ki szólítja, arca rögtön fölvette a szokásos utálatos kifejezést.
- Mi van? - kérdezte flegmán.
- Tudod a project - kezdte bizonytalanul Hermione –El kell mennünk Roxmortba meg…
Malfoy nem hagyta, hogy végig mondja, gorombán félbeszakította.
- Kit érdekel?- kérdezte lekicsinylően- Menj, el azt csinálj ott, amit akarsz! Egy sárvérűvel nem fogok Roxmorts utcáin járkálni.
Hermione dühösen a fiú hideg szürke szemébe nézett és megpróbált kellőképpen visszavágni.
- Velem te ne, beszélj, így! - ordította a mardekáros arcába- Semmi rosszat nem mondtam, de úgy tűnik nem tanítottak értelmesen válaszolni.
Ezzel a lány megfordult, hogy minél előbb eltűnjön innen. Már semmi, még egy csöppnyi kedve sem volt beszélgetni ezzel az öntelt görénnyel. Malfoy viszont karjánál fogva visszarántotta és idegesen fújtatva ránézett.
- Megfutamodtál sárvérű Granger?- mondta vigyorogva a fiú. Hermione megpróbált kiszabadulni a szorításból, miközben a mardekáros tovább beszélt.
- Miket engedsz meg magadnak? Ne is szólj hozzám!- kiabált rá Malfoy, majd hirtelen elengedte a kezét. Hermione megkönnyebbülten hátrébb lépett a fiú elől, de nem hagyta magyarázat nélkül miért is jött ide.
- Nehogy azt hidd, hogy jó dolgomban beszélek veled – mondta - Csak tudod, a projectet már ideje lenne elkészíteni, de persze téged ez egyáltalán nem érdekel.
- Talált! – válaszolt vissza gúnyosan Malfoy, élvezve, hogy a lány már teljesen kikészült.
- Most pedig tűnj el és hagyj békén- intett Draco, mintha az egyik csatlósát küldené el és fensőbbségesen elindult föl a lépcsőn. Hermoine felszegett fejjel mit sem törődve Malfoy lenéző stílusával tovább ment, ezzel azt is eldöntve nem áll szóba többet a mardekárossal. Futva miközben a sírás kerülgette, ment a folyosón a griffendél torony felé. „Hihetetlen, hogy egyáltalán szóba álltam egy ilyen hülyével, és ezzel engedtem, magam megalázni.”
- Hermione! - felnézett és Deelen professzor gondterhelt arcát pillantotta meg- Valami baj van?
Hermione szégyellte magát, hogy tanára így talált rá ezért a földet nézve megrázta a fejét.
- Köszönöm, meg vagyok.
- Akkor megnyugodtam - mosolyodott el a professzor- A projecttel haladtatok valamit?
A lány gondolkozva a cipőjét kezdte nézni. Aztán eszébe jutott, hogy semmit sem veszíthet, ha elmondja az igazságot.
- Az, a baj professzor úr,- szólalt meg pár másodperc múlva - hogy Draco Malfoy nem akar velem dolgozni. Hiába szeretném én elkészíteni a feladatot, lemenni Roxmortba.
Deelen professzor megértően bólintott.
- Beszéljek vele?- kérdezte.
- Nem tudom- felelte bizonytalanul a lány. Mivel, ha most megmondaná milyen is volt vele a mardekáros valószínűleg árulónak tűnne. Hiszen Malfoy tudná, hogy a professzor csakis Hermionétől szerezhetett tudomást ilyenekről. Határozatlanul vonogatta hát a vállát és bizonytalanul mosolygott kedvenc tanárára.
Deelen bíztatóan megveregette a griffendéles karját, amit előbb még ellenséges kezek szorongattak. Mélyen a szemébe nézett mintha így próbálna megtudni többet a lánytól.
- Nem akarod, hogy én beszéljek vele?- Hermione alsó ajkát harapdálva nézte professzorát.
- Akkor rajtad a sor. Végül is nincs megoldhatatlan probléma - mondta lazán Deelen, mialatt a folyosón sétálva elindult a lánnyal.
- Sajnálom, hogy vele kell együtt dolgoznod, de kivételezni nem lehet, mert még valaki felháborodna - folytatta a tanár úr.
Hermione bólintott, bár nem érte meglepetés, hiszen nem gondolt arra, hogy a professzor kivételezne vele.
- És még egy kérdést szabadna feltennem?- kérdezte udvariasan a lány, mire Deelen természetesen bólintott.
- Mennyi időnk van a projectre?- erre a tanár úr hirtelen a homlokához kapott. Úgy tűnt valami az eszébe jutott és örült, hogy Hermione feltette ezt a kérdést.
- Köszönöm! - mosolygott - Szóval eddig még nem mondtam? - sétáltak tovább - Kábé egy hónapig dolgozhattok. Sajnos sietnetek kell a roxmortsi látogatással, mert nem biztos, hogy sokszor lemehettek. Nem tudom olvastad a Reggeli Prófétát? Abban írták, hogy mostanában sok lopás történt, megtámadtak embereket, meg ilyesmi.
Hermione emlékezett rá, hogy mostanában olvasott ezekről, de nem gondolta olyan súlyosnak. Professzora szeméből viszont az ellenkezőjét olvasta ki.
- De nyugodj meg, tanári kísérettel mentek majd Roxmortsba, így biztonságosabb, mintha egyedül bóklásznátok. Sőt úgy tudom csak a kijelölt boltokba szabad majd bemennetek - magyarázta Deelen.
- Értem, köszönöm- válaszolta Hermione majd búcsúzni készült. Még szerencse, hogy a második óra neki lyukasóra volt különben már rég elkésett volna.
- Nincs mit - mosolygott a tanár úr és ránézett az órájára - Jól elbeszélgettük az időt. Még szívesen folytatnám akármeddig is, de az asztalomon ott áll egy köteg javítani való dolgozat. Ugye megérted?- kérdezte udvariasan a professzor és dolgozószobája felé nézve jelezte Hermionénak, mennie kell.
- Persze. Viszontlátásra!- köszönt a lány.
- Szervusz! És ígérem, megpróbálok valamit, hogy könnyebb legyen Malfoyjal dolgoznod.
Hermione hálásan tekintett Deelen professzorra, és miután az bement a dolgozószobájába már sokkal vidámabban sétált tovább a folyosón. Igaz még eszébe jutott Dracoval való beszélgetése, aminek emlékét a kezén éktelenkedő vörös foltok őrizték.
Felment a griffendél toronyba és leült a klubhelységben lévő egyik asztalhoz. Elővett egy könyvet, de gondolatai messze elkalandoztak, így csak hamar abba is hagyta az olvasást. Malfoyon járt az esze, pedig már tudta, hogy végképp el kellene felejtenie a fiút. Nem szabadna azon gondolkoznia, hogy Draco milyen jól néz ki, miközben szemétül viselkedik vele. Még mielőtt hosszasan elmerenghetett volna a mardekároson, megérkeztek Harryék.
A következő órák lassan, vontatottan teltek, habár Hermione mindegyiken szorgosan jegyzetelt, figyelt valójában unalmasnak találta a mai napot. Alig várta, hogy véget érjenek az órák és olvashassa kedvenc könyvét vagy akármi mást csináljon, ami eltereli a figyelmét Draco Malfoyról. Azután estefelé már éppen arra gondolt, elmondja Ginnynek milyen gondolatok foglalkoztatják egy bizonyos ellenségével kapcsolatban. De végül az utolsó pillanatban „megfutamodott” és inkább elment aludni. „Hagyjuk, Ginny úgyis tisztára hülyének nézne.” | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
