2. A véletlen műve?
4 évvel később…
- Pansy néni, menjünk ki játszani! Légysziiiii – rángatta a szürke pulcsis nő kezét a kisfiú.
- Rendben Danny, ha rendes leszel és szótfogadsz. – válaszolta Pansy.
Kézenfogva a kisfiút elindultak ezen a hűvös napon a játszótér fele. Nyár végefele járunk, és nem túl meleg szél borzolta össze a kisfiú barna haját és a nő vállig érő, egyenes fekete haját. A játszótéren senki sem volt, ami nagyon jó lehetett Danny-nek, aki így birtokba vehette az egész játékgyűjteményt.
Pansy addig szépen leült, egy darabig nézte a szaladgáló gyereket, majd elővett egy könyvet, és belemélyedt.
Danny vígan játszott, mikor egy szőke hajú kisfiú termett mögötte.
- Szia! – mosolygott rá az idegen.
- Szia! – mosolygott vissza.
- Játszhatok veled?
- Naná! – vigyorodott el a válaszon a szőkeség.
Pansy fülét azonnal megütötte a két visongó hang, így feltekintett. Meglátta, hogy Danny a szőke kisfiúval kardozik, méghozzá botokkal. Nem tartott sokáig a viaskodás, mert az idegen véletlen megütötte a másikat.
- Ááááááá
- Ups.
- Danny!
Pansy elhajítva a könyvet futott a kis barnahajú gyerekhez, aki a földön terült el, így észre se vette a mögötte, épp arra tartó férfit.
- Danny, mondj valamit! Minden rendben? – Pansy aggódva hajolt felé.
Nagy megkönnyebbültségére az felnevetett. A nő megkönnyebbülten sóhajtott és ölébe vette a kisfiút. Mikor megfordult akkor vette észre a férfit, aki végignézte a jelenetet. Hatalmas barna szemei kitágultan jártak a hófehér arcon. A szőke, selymes haj, ami bele lógott a férfi kékesszürke szemeibe; az a markáns arc fehér bőrrel fedve, nemes orr és áll, és végül a száj, ami halány rózsaszínű és… épp gúnyos mosolyra húzódik.
- Minden rendben a gyerekkel? – A hangja… ez nem lehet igaz. – gondolta Pansy.
- De igaz, Pans. Rég láttalak! – mérte végig merészen a nőt.
- Pansy. És szállj ki a fejemből Draco Malfoy! – nézett elgondolkodva a volt… kire is? Barátjára? Na nem!
- Hmm. Azt hittem megváltoztál, már ami a parancsolgatást illeti. – szürte fogai között hangosan Draco.
- Ne is reménykedj! Mellesleg Te sem változtál, ugyanolyan pajzán maradtál.
- Nem hiszem, hogy Te vagy a megfelelő ember, aki koszthatna.
Pansy kecses lépésekkel eloldalzott és leültette Danny-t a padra, aki vigyorogva nézte, ahogy a nő épp a kezén lévő sebet tünteti el varázspálcájával.
- Ne haragudj! – szólalt meg a kis szőke fiú, aki Draco kezét megfogva sétált a padhoz.
- Ááá, semmi! Felejtsd el! Látod már nem is látszik. Játsszunk tovább! – rohant el Danny és az új barátja.
- A fiad? – nézett Draco-ra érdeklődve Pansy.
- Igen. Scorpius Draco Malfoy.
- Nagyon aranyos! És persze a te kiköpött másod. – mosolygott a gyerek irányába.
- Hát ez természetes. Ő egy Malfoy. – nézett ő is a abba az irányba, és helyet foglalt a nő mellett – És Danny? A te fiad?
- Ohh, nem. Ő csak a keresztfiam. A szülei elutaztak, és én vigyázok rá.
Mindketten furcsának találták ezt az alkalmat. Hisz újra találkoztak ,ők, akik között többi történt egy búcsúintésnél. Ráadásul mindketten felnőttek, Draco férfi lett, ha lehet csak még szexibb és kívánatosabb. Sütött belőle az a dolog, amikor egy férfi elmegy előtted az utcán és ráböksz, hogy igen… Ő aztán férfi! Na és ott ült melette Pansy. Csinos és vékony testéből áradt a nőiesség. Biztos, hogy megfordulnak utána a férfiak. Csábító mosolyával bárkit megkaphatna.
Ez idő alatt kiderült, hogy Draco aurorként dolgozik és a feleségétől elvállt, bár mivel feceregve válaszolgatott, Pansy jobbank látta hanyagolni a témát.
- Tehát… épp nincs munkád? – vonta fel szemöldökét a szőkeség.
- Nem sajnos, nem jöttek össze a dolgok. – Pansy zavarában a kezével játszott. Nem szerette, ha bárki előtt is be kellett vallania, hogy kudarcot vallott. Főleg nem Mr. Gúnyos-zsáknak.
- És gondolkodtál már, mit szeretnél csinálni? – tette fel a kérdést Draco puhatolódzva, nem pedig nevetve vagy csúfolódva.
- Hát tulajdonképpen bármit csinálnék. – nézett a férfira.
Draco szeme egyből felcsillant, és félreérthetetlenül pásztázni kezdte a lányt.
- Mármint nem mindenre! Rosszul mondtam. – pirult el és gyorsan elnézett.
- Nézd nekem most sokat kell dolgoznom. És egyedül nevelem Scorpiust, tehát kéne valaki, aki vigyázna rá. Mondjuk, mint babyszitter. Amint látom jól kijössz a gyerekekkel, és természetesen jól megfizetném a munkád. Akár oda is költözhetsz, hiszen nem 5 méterre lakom tőled. De felőlem utazhatsz minden reggel és este 2-2 órát.
- Én babyszitterkedjek nálad? Nem is tudom… - el kéne fogadnom, vagy nem? És költözzek oda? Legyek vele egy fedél alatt, azok után ahogy bánt velem? Igen miért ne? Most nem azt kell néznem, hogy kivel is lakok, hanem a hasznokat. Mekkora baromság… Még hogy ne törődjek azzal, hogy kivel lakok?! Hisz ez Draco Malfoy. Na és, akkor mi van? 4 éve nem láttam. És mindketten felnőttünk. Biztos nem bánom meg! Biztos?... Igen! De miért is kéne odaköltöznöm? Nincs hoppora? – Rendben elfogadom az ajánlatod.
Végre felnézett Dracora, aki kíváncsian félig vigyorogva figyelte, de gyorsan felvette a maszkját és komoly fejjel válaszolt:
- Rendben.
- Miért kéne utazgatnom sokat, ha nem költözök oda?
- Mert a kúria le van védve és nem lehet oda hoppanálni akárkinek. A varázslatokat úgy végeztem, hogy…
- … hogy a rendszer csak téged ismer fel, plusz azokat akiket úgymond „regisztráltál”.
- Pontosan.
-Rendben, tehát hol is laktok?
- Portsmouth-ban. – Pansy döbbent fejét látva elvigyorodott.
- Az nem semmi!
- Hát igen. Na figyelj ma szombat van és hétfőn kezdek. Vasárnap délelőtt akkor átvigyelek?
- Igen, de ugye tisztában vagy vele, hogy Danny…
- Természetesen ő is jöhet. Úgy értettem. Mellesleg Scorpiusnak lesz egy bajtársa. Temérdek szoba van, és ketten vagyunk csak a kúriában, kivéve pár házimanót. Remek lesz, ha tele lesz visongásokkal a ház.
- Köszönöm.
- Akkor viszlát holnap! – állt fel Draco és elindult volna a gyerekekhez.
- Várj! – Draco megfordult és szembenézett az alig fél fejjel kisebb nőre – Nem is érdekel hol lakunk?
- Pansy.. auror vagyok és Malfoy. Mindent tudok.
Azzal egy hatalmas vigyorral az arcán búcsút intett, kézenfogta Scorpiust, aki nevetve búcsúzott barátjától és Pansytől, majd elsétáltak.
Pansy visszaemlékezett a férfi utolsó szavira: Mindent tudok. Vajon akkor az sem volt véletlen, hogy épp idejöttek „játszani”?
Danny és Pansy szép lassan hazasétáltak, mielőtt a csillagok lassan megerősödve kezdtek volna csillogni az égen. |