Hermione fáradtan és erős fejfájással ébredt. Úgy emlékezett legutóbb még a projectet készítette Malfoyjal. Most azonban valami hideg és nedves kövön feküdt. Nem jutott eszébe semmi használható információ arról, hogy hogyan került ide. Lassan kinyitotta a szemeit és meglepetten tapasztalta, hogy egy barlangban van. Fáradtan szétnézett. Keze kicsit vérzett, de nem emlékezett rá mitől. Ahogy körülnézett még jobban elcsodálkozott. Tőle pár méterre egy rács választotta el őt egy konyhához hasonlítható helyiségtől. Börtön?! Úgy tűnt az, bár néhol a rács koszos pokróccal volt letakarva. A helységben két ágy volt, az egyiken ott ült Draco Malfoy. A sarokba húzódva bánatos arccal (vagy inkább idegessel?!) bámult maga elé.

-          Hol vagyunk? – nyögte erőtlenül a lány – Mi történt?

Malfoy meglepetten nézett a griffendélesre és lassan, szinte már sajnálkozva végigmérte.

-          Nem emlékszel… semmire? – kérdezte halkan, mire Hermione könnyes szemmel megrázta a fejét.

-          Kicsire, talán – válaszolta – Elmondod? – kérte és Draco a rácsokat bámulva bólintott.

-          A roxmortsi bájital kiállításon voltunk. Te írogattál, mikor furcsa hangokat kezdtem hallani kintről. Azután az illető zajongók – valami óriások - bejöttek és elkábítottak minket és gondolom elcipeltek ide. Kábé, ennyi – mondta és tovább pásztázta a rácson túli környéket. Malfoy rövid beszámolójából sok minden kiderült és Hermione emlékei kissé visszatértek, habár inkább csak elképzelte mi is történhetett valójában. Lassan feltápászkodott és keresett egy kényelmesebb helyet magának. Börtönben vannak ez már biztos, merült fel benne újra és újra ez a gondolat. Azután a szűk kis helységre vetődött a tekintete, jobban körülnézett. Két ágy volt. Az egyiken Malfoy üldögélt, a másik pedig… Ketté volt törve, méghozzá elég súlyos állapotban. Nagyjából egy kissé szétcsúszott „V” betűhöz lehetett hasonlítani. Egy tömény sárba mártogatott pokróccal takarták le és mindenütt szálkák álltak ki belőle. Hermione odavánszorgott az ágyhoz és valahogy leült a közepébe, de ez az „ülés” nem tartott sokáig, mert rögtön fel is pattant. Ugyanis a törött bútorra nem lehetett se lefeküdni, se leülni, mivel a szálkák nem csak oldalt, hanem belül is kiálltak. Más választása nem volt, mint, hogy mellette foglaljon helyet a hideg kövön. Közben azon kezdett gondolkozni kik az elfogóik és miért tették ezt.  És egyáltalán hol vannak? A kérdésekre nem kapott választ senkitől így megpróbálta maga megválaszolni azokat. Teltek a percek…

-          Szerinted mégis kik ezek és mit akarnak tőlünk? – kérdezte vagy inkább csak halkan belemotyogta a zavaró csöndbe, mert magyarázatot ő maga nem tudott adni a dolgokra. Mivel viszont választ nem kapott a fiútól, lassan felé fordította a fejét és ránézett. Draco úgy tűnik megérezte, hogy figyelik, mivel abban a másodpercben rögtön Hermionére szegezte morcos tekintetét.

-          Én csak annyit tudok, hogyha nem jövök el veled azt a hülye projectet megcsinálni, most nem lennék itt – mondta bosszúsan és szokásához híven csöppet sem kedvesen. Visszafordult és mit sem érdekelve őt Hermione véleménye tovább szemlélte a rácson túli világot. A lány erre a reagálásra nem számított, pedig ahogy jobban belegondolt eszébe jutott, hogy, hát igen ezzel kellett volna számolnia: Malfoy azért mégis Malfoy. És egyik percről a másikra, sőt talán soha nem lenne más.

-          Kedves vagy… - nyögte ki végül csak, hogy mondjon valamit válaszul. Draco felvette szokásos „énmásvagyokmintatöbbiek” tekintetét és tovább szemlélte a kinti konyhát. „ Na, ez szép, itt ül a legborzalmasabb mardekáros társaságában, valahol egy világvégi barlangban, egy törött szálkás és koszos ágy mellett. Mi jöhet még? Talán mindjárt rátörnek azok a furcsa nagytermetű alakok és megkínozzák, de az is lehet, hogy megeszik… Kannibálok? Óriások? Vagy ami még rosszabb, halálfalók?” Hermione úgy érezte kezd beleőrülni és már nem is nagyon a valóságot látta inkább csak elképzelte a maga rémisztő meséjét, arról kik is ezek. Ezen kívül az se volt nagyon tiszta neki hol is vannak. Roxmortból jöttek, ami azt jelenti, hogy ezek a furcsa alakok nem vihették őket messzire. Várjunk csak! Hirtelen eszébe ötlött valami, az egyik könyvből… Barlang? Barlang Roxmortsban? Natan – barlang az van itt a közelben. Akkor ők is ott vannak. Felfedezésének annyira megörült, hogy boldogan elmosolyodott.

-          Mit vigyorogsz Granger? Tetszik ez a hely? – kérdezte gúnyosan Malfoy – Weasley odú után el tudom képzelni.

Hermionét ez olyan hirtelen zökkentette ki a gondolkozásból, hogy majdnem felpattant. Mégis mit képzel ez a Malfoy? Ki ő? Még ilyenkor is ezeket tudja felhozni. A barátait… a barátai! Ron és Harry! Vajon mit hisznek, hol van? Ezernyi kérdés merült fel benne, újra meg újra. Remélte már keresik őket, mivel, ha tanár felügyelet is volt Roxmortsban – amit ő valahogy nem vett észre – akkor az ügyelő professzornak rá kellett jönnie, ők nincsenek meg.

-          Különben meg csak annyi történt Malfoy, hogy kitaláltam hol vagyunk – közölte nyugodt és kicsit fensőbbséges vagy inkább mindent tudó hangon. Draco gúnyosan meglepődött és arcán megjelent egy lefitymáló vigyor.

-          Háát persze, – válaszolt – az iskolaelső okoska mindenre rájött. Gratulálok Granger!

Utálta ezt a hangnemet és minduntalan felhúzta, pláne most. Nem veszi észre ez a hülye mardekáros, hogy ennek semmi értelme, hiszen fogságban vannak, itt mit sem számít ki griffendéles, ki nem, és ki volt iskolaelső. Az elfogóik nem kérdezik meg a tanulmányi eredményt és nem engedik el azt, aki kitűnőre vizsgázott minden évben. De ő Draco Malfoy még ilyenkor ilyen helyzetben is ezzel jön. Nem foglakozott vele, az ilyennel nem érdemes, inkább tovább gondolkodott az elrablóik kilétéről. Netán óriások? Akkor buták. Halálfalók? Akkor… Várjunk csak…

-          Ezek véletlenül nem a rokonaid? – tette fel a szemtelen kérdést visszavágásul Hermione.

-          Vicces vagy… - válaszolt pár másodperces hallgatás után a fiú – Miből gondolod? Mert te olyan okos vagy és akkor már rögtön azt hiszed, mindent tudsz rólam.

-          Figyelj, ezt nem csak én tudom, és ne gyere folyton azzal, hogy én milyen okos vagyok – válaszolt vissza idegesen a lány.

-          Nem okos vagy Granger, hanem csak annak hiszed magad – vágott vissza a szintén nem valami nyugodt Draco. Felkelt és már nem támaszkodott a rácsnak, hanem majdnem szemben ült Hermionével.

-          Igazán nagy megtiszteltetés veled beszélgetni, már, ha lehet ezt beszélgetésnek nevezni – emelte fel a hangját Hermione – és lehetséges, hogy éppen halálfalók fogtak el, de bizonyára ezért nem izgat, mi történik majd itt velünk.

Malfoy erre felpattant és elindult a lány felé ám félúton megállt, így egy elég furcsa helyzetet teremtve. Ott állt a börtön közepén miközben Hermione a törött ágya mellett ült és morcosan a mardekárost nézte, aki szintúgy mérgesnek tűnt.

-          Milyen jogon beszélsz így velem te kis sárvérű? – kezdete Malfoy és úgy látszott a griffendéles ha próbálna, se tudna közbeszólni – Te egy kis senki vagy. Nincs jogod ilyeneket mondani rólam. Különben meg, ha nem fogod be most rögtön a szád nem csak ezek az őrültek – mutatott ki a rácson túlra, az elfogóikra célozva – fognak megkínozni, de még én is jót állok magamért.

-          Igen? És mit csinálsz, ha szabad tudnom? Megversz? – kérdezte gúnyosan és habár megpróbálta elrejteni hangjában a megbántottságot, úgy érezte kiszűrődött belőle legszívesebben sírna a kialakult rossz helyzettől. Draco nem válaszolt csak vetett rá még egy lenéző pillantást majd visszaült az ágyára.

-          Fogd be! – morogta oda, jelezve befejezte a beszélgetést. Hermione így tett és megpróbálta úgy elhelyezni a fejét rossz állapotban lévő ágyán, hogy az kényelmes is legyen és Malfoyt se lássa. Ez nagy erőfeszítésébe került, mivel mindenhogyan volt valami probléma. Főként a kényelmetlen ágy, amire csupán a fejét szerette volna ráfektetni. Malfoy pedig eközben nyugodtan terült szét saját egyben lévő ágyán. A lány mérges volt, és olyannyira, de olyannyira dühös a mardekárosra, hogy, ha megpróbálná, se sikerülne ezt szavakba öntenie. Nem értette mért ilyen szemét valaki még egy börtönben is, amikor mindketten ugyanott ugyanolyan helyzetben vannak. Még akkor is az jut eszébe: Hermione sárvérű ő pedig sokkal több nála, mivel aranyvérűnek született. Ezen gondolkozott még egy jó ideig és minduntalan forgatta a fejét elpróbálva helyezni rozzant kis ágyán, és, habár ez nem sikerült, hamarosan elnyomta az álom.

Arra ébredt, hogy korog a gyomra és a parányi börtön ablakon egyenesen a szemébe süt a nap. Pedig október végén ez elég szokatlan és most mégis egyenesen őt sütötte. Megtornáztatta elzsibbadt nyakát majd nyújtózott egyet. Egyre jobban érezte mennyire éhes, hisz kitudja mióta nem evett semmi. Legutoljára arra emlékezett, hogy vett pár cukorkát Roxmortsban. Cukorkák… hiszen itt vannak a zsebében. Igaz reggelente nem a legjobb cukrot enni, de ha nincs más az is jó. Közben Malfoy felé nézett és látta, hogy a fiú fél kezét lelógatva nyitott szájjal alszik az ágyon. „ Édes…” Gondolta egy fél másodpercig azután gyorsan elhessegette magától.

A cukrok elfogytak és az órák teltek, Hermione pedig nem tudott mit kezdeni magával. Törte a fejét mindenen, mint például azokon a kérdéseken, amik tegnap is foglalkoztatták. De nem jutott semmi többre, mint múltkor. Igaz még azt sem sejtette biztosan, hogy amikor legutóbb felkelt tegnap volt. Hiszen itt nem volt óra…

Hirtelen hangok ütötték meg a fülét, ezért felnézett és most már nem a barlang kövét vizsgálta, hanem a fogságra emlékeztető szörnyű rácsokat. A másik oldalán meg is jelent egy az elfogóik közül. Termetes volt csakúgy, mint társai és borzas göndör haja az égnek meredve állt.

-          Megnézem a két újoncot – szólt hátra valószínűleg a többieknek, majd elindult a börtön elé.

-          Áh… a kis diáklány ébren van – vigyorgott egyet bután a melák. Hermione nem nézett rá, hanem inkább lehajtotta a fejét megint a kövezetet vizsgálva.

-          Egyenek vagy éhezzenek? – fordult hátra újra az alak.

-          Adj nekik valami szart – ordított ki egy nagyon mély hang mire a börtön előtt álldogáló ember körültekintett a konyhában. Először a rendetlen és koszos asztalra nézett végül tekintete megállapodott egy tányéron. Felvette, és leguggolt a börtönajtó előtt. Hermione legnagyobb meglepetésére az ajtó alja nyitható volt és elfogójuk azon csúsztatta be a tányért. Felállt és gúnyosan a lányra nézett.

-          Nem kell, kiscsaj? – kérdezte hülyén röhögcsélve a griffendélestől. Az viszont nem válaszolt, sőt nem is nézett rá. A melák vállat vont és kisétált a konyhából. Hermione, habár éhes volt kissé félt enni a tányérból. Kik ezek? Merült fel benne ez a több órája foglalkoztató kérdés újra meg újra. Biztosan közük van a halálfalókhoz csak ők valami hülyébb fajtából valók. Talán Malfoy, aki most feltűnően jól alszik, ismeri is őket. Hirtelen elöntötte a méreg, ahogy a tegnapi veszekedésre és a mardekáros állítólagos csatlósaira gondolt.  Még az is lehet – filozofált tovább – hogy mindez előre el volt tervezve. Nemhiába, osztották őket együtt, hiszen így Draco pontosan tudhatja, ő hol van, minek segítségével könnyebb az ő elfogása. Hát igen az ember kinézné ezt Malfoyból… de hol a bizonyíték? A választ viszont nem tudta megadni, mert a fiú irányából morgás hallatszott és végül nagyot nyújtózva kinyitotta a szemét, amit egyenesen Hermionére függesztett.

-          Mit bámulsz? – kérdezte motyogva, mint aki még félálomban van. A lány zavartan elfordult és a tányért kezdte nézni.

-          Mért te nem bámulsz? – vágott vissza szemtelenül. Malfoy erre összeráncolta a homlokát és gúnyos képpel továbbra is nézte a lányt.

-          Nekem szabad – vigyorodott el úgy, hogy Hermione egy fél másodpercig úgy érezte nem is volt olyan gúnyos ez a mosoly. Ettől persze még jobban zavarba jött és ezért továbbra sem nézett a fiú szemébe. Többet nem is beszéltek, mivel Malfoy felkelt és figyelni sem figyelte tovább a lányt, azt pedig inkább a gyomra kezdte érdekelni.

-          Miii ez? – hallotta hirtelen a mardekáros döbbent hangját, amint a tányért vizsgálja.

-          Nem tudom – vont vállat Hermione és ő is közelebb sétált az melák adta kajához. Annak valami furcsa zöldes-barnás színe volt, de semmi képen sem olyan, ami ehetőnek néz ki. Ezt már biztos nem fogják megenni, valószínűleg romlott levest adtak nekik.

-          A tied lehet – mondta Malfoy nagyvonalúan és visszasétálva az ágyához hátat fordított Hermionének. A lány ezt is gúnynak fogta fel, így inkább ő is odament az ágyához és leült a kőre.

A további órák csupán azzal teltek, hogy csöndben üldögéltek és nem szóltak egymáshoz. Hermione fázott, éhes volt és egyre ramatyabbul érezte magát. Malfoy társasága, a melákok, akik lehet, hogy a fiú szövetségesei, a zöldes leves, a hideg, mivel a nap is elbújt, mind egyre zavaróbb volt, és csak rosszabbította a helyzetet. A lányt végül az éhség és a hideg álmosította el, így aztán újra ráfektette fejét az ágyára és elaludt.

Kitudja hány óra múlva kulcszörgésre ébredt.

-          Befelé! – ordította egy nagyon mély hang és a börtön ajtaja kinyílt majd azon egy fiatal nőt rángattak be. Barna haja a szemébe hullott és keskeny arca tiszta piszok volt. Miután szó szerint behajították szegényt, újra bezárták a börtönajtót. A fiatal nő leült Hermione és Malfoy ágya közé a hideg kőre és ott is maradt jó pár percig, szótlanul.

-          Te, hogy kerültél ide? – törte meg a csendet a griffendéles mire Draco is felfigyelt és már nem a rácsokat vizsgálta. A fiatal nő nagy szemeit Hermionére emelte, amikben a lány könnyeket vélt felfedezni.

-          Nem is tudom hány hete, hogy elfogtak – kezdte halkan – De fogalmam sincs mért…

-          Ezt mi… izé – mondta válaszul a lány – én sem tudom.

Draco érezhette benne a bizonytalanságot, mivel a griffendéles nem tudta említse e kettőjüket úgy, hogy „mi” vagy inkább beszéljen egyes szám első személyben. De végül a mardekáros nem reagált semmit csupán magasba szaladt a szemöldöke.

-          Különben, titeket hogy hívnak? – kérdezte a fiatal nő ránézve a másik kettőre.

-          Hermione Granger – suttogta a lány nehogy a melákok felfigyeljenek.

-          Jane Joul – mondta a nő. És Hermionének eszébe jutott, hogy róla olvasott a Reggeli Prófétában még kitudja hány hete.

-          Rólad volt szó az újságban – szólalt meg a griffendéles Jane felé fordulva.

-          Igen? – csodálkozott az illető – És mit írtak?

-          A családod beszélt benne, azt hiszem – emlékezett vissza Hermione az egykori újságcikkre – Azt mondták, hogy senkinek nem ártottál mégis elraboltak. Írták a korodat is… húsz, nem?

-          Igen… - motyogta Jane – Tényleg semmit nem csináltam és mégis csakúgy elvittek egyenesen az utcáról, mikor hazafelé sétáltam. Azóta pedig már váltságdíjat is küldtek a szüleim, mégsem adtak ki nekik. Most azt hiszem, még egyszer küldenek majd pénz és akkor remélhetőleg kiengednek.

Hermione szomorúan nézett Jane- re, mivel szegény több hete is benn lehetett és már semmi reménye nem maradt arra, hogy valaha is kijut innen. Vajon ők is hetekig kell, várjanak a kijutásra? Hiszen az ő szülei messze vannak és lehet, hogy fogalmuk sincs mi történt vele. Bár az is lehet, Dumbledore már riadóztatta az egész tanári kart és velük együtt a szüleit is. Mi van, ha nekik is váltságdíjat kell fizetniük? Apja azt se tudja milyen az a varázslópénz… Hát akkor mást nem tehet, minthogy rábízza az egészet Dumbledore- ra, mert ha az igazgató intézkedik, minden rendbe kell, jöjjön.  

-          Kenyééér! – ordította hirtelen az egyik melák és a rácson berepült egy penészes darab egyenesen Malfoy fejére. A fiú lerázta magától a kenyéret és mérgesen bemutatott az elfogóiknak. Azok felmérgesedve a „kézmutatványon” újabb darabokat dobáltak be most már a lányokat is eltalálva. Szerencsére a dobálózás pár perc múlva befejeződött és a melákok visszavonultak, elhagyva a konyhát.

-          Ez most mire volt jó? – kérdezte felháborodottan Hermione Malfoytól.

-          Hagyjál békén okoska – vetette oda a fiú és lesöpörte ágyáról a maradék penészes darabokat, majd újra kényelembe helyezte magát. Jane meglepetten és értetlenül nézett egyikről a másikra. Bizonyára azért, mert még nem is sejtette ez a két fiatal nincs valami jó barátságban egymással.

-          Azt hittem a börtönben összefognak az emberek… - mondta és keskeny arcán Hermione csalódottságot vélt felfedezni.

-          Na… egy újabb nagyokos – morogta Draco miközben gúnyos és lenéző képpel méregette a lányokat.

-          Fogd be Malfoy! – kiáltott rá Hermione – Tudod Jane- nek igaza van. Ugyanabban a helyzetben vagyunk, és mégis itt veszekszünk ahelyett, hogy mondjuk, segítenénk egymást. Lehet, hetekig ebben a börtönben kell majd poshadnunk és jobb lenne azt az időt nem ezzel tölteni – magyarázta a lány, de úgy látta Malfoy személyében süket fülekre talált mivel amaz vágott egy szokásos gúnyos fintort és ezzel elfordult.

-          Mindig ilyen ez a fiú? – kérdezte Jane Draco felé bökve.

-          Áh… - legyintett Hermione – Amióta ismerem, habár szerintem már előtte is ilyen volt.

-          Abbahagynád? – kiáltott rá a fiú – Ha nem fogod be Granger… én nem is tudom, mit csinálok…

-          Inkább ne csinálj semmit – vágta vissza a lány – Hagyjál békén! Te egy értelmes mondatot nem tudsz mondani és számodra csöppet sem számít mások érzése. Ez az igazság – mondta Hermione mérgesen.

-          Ha folyton mások érzésével foglalkoznék, már rég nem lenne időm élni – válaszolta fensőbbségesen Draco, majd elfordult jelezve, hogy részéről befejeződött a beszélgetés.

Hermione úgy látta inkább ő sem folytatja. Még beszélgettek egy kicsit Jane-nel azután belekóstoltak a levesbe, amit sürgősen ki kellett köpniük utána. Végül pedig este, fejüket az ágyra hajtva megpróbáltak elaludni.

Jane Joul még vagy másfél napig maradt velük, aztán azzal az indokkal, hogy átadják őt a szüleinek, elvitték. Malfoy és Hermione természetesen nem beszéltek egymással, így az idő nagyon lassan telt a lány számára. Nem volt társasága, akivel gondjait megbeszélhetné, ezért úgy érezte, ha Jane nem lett volna addig a pár napig, hát, biztos kikészül.

Éppen befejezte az evést, ami azt jelentette, hogy megpróbálta magába tömni a penészes kenyeret a zöldes levessel együtt. És ez sajnos nem ment könnyen. Sehogy sem tudta megszokni, most már hetekig ezt kell ennie…

-          Nah mi az kicsike? – kérdezte az egyik melák a rácson átnézve Hermionétől – Ízlett a finom trutymó leves?

A lány nem zavartatta magát, merészen nézett a férfi szemébe és nyugodtan fogta az üres tányért.

-          Nem tetszik a pofátok – mondta tovább vigyorogva a melák. „Többes szám, na, végre.” Gondolta Hermione, mivel mostanság legtöbbször csak hozzá szóltak, a mardekárost valahogy elfelejtve.

-          Elárulnátok, végre kik vagytok, és mit tudtok Potterről? – kérdezte a melák egyikkőjükről a másikra nézve. De senki nem szólt semmit, így, hát folytatta.

-          Mit tudtok róla? – ordította – És mért nem válaszoltok? Úgyis tudjuk, kik vagytok szóval…  Akkor legalább annyit mondjatok, hogy milyen erővel rendelkezik?

Sem Hermione sem Malfoy nem szólt semmit. A melák, ezért tovább kiabálta a furcsa, de részben Harryről szóló kérdéseit. Azután mivel látta, nem jut egyről kettőre befejezte és visszasétált társaihoz a másik szobába.

-          Tudtam, hogy miattad fogtak el – morogta idegesen Malfoy. Hermione már felkapta a fejét, hogy jól odavágjon valamit, de hirtelen eszébe ötlött egy anyai intelem, amit kitudja honnan sodort ide a szél. „Csak türelmesen, fő a türelem, azzal mindent meglehet oldani, mert ha hiszed, ha nem, nekem ezer meg ezer dolog sikerült így az életben.”

-          Befejeznéd ezt Malfoy? Zavar… - kérte olyan szokatlanul nyugodtan, hogy még a fiú is meglepődött – Mint mondtam nem szeretném veszekedéssel tölteni a börtönnapjaimat.

-          Csak megjegyeztem, hogy sejtettem, miattad kerültem ide meg a drága barátaid miatt –mondta Malfoy tőle szokatlan modorban.

-          Köszi, én meg csak megjegyzem, hogy sejtettem, rám fogod majd az egészet – mondta ugyanolyan nyugodtan Hermione.

-          Persze, – válaszolta egy gúnyos vigyor kíséretében Draco – és én is csak megjegyzem gondoltam, hogy te mindenhol okoskodni fogsz.

-          Én meg megjegyzem, gondoltam, hogy te pedig szemétkedni.

-          Megjegyzem, én jobban tudok visszavágni.

-          Megjegyzem az ez a mondatod szokatlan volt, mivel kivételesen nem volt benne semmi sértő.

-          Megjegyzem a dicséretet Granger – vigyorgott Draco a szokásostól eltérően, kedvesen. A beszélgetés nagyon meglepte Hermionét és az is, hogy milyen jól is lehet szórakozni Malfoyjal. Néha. Ahogy pedig az utolsó mondatnál mosolygott az már- már édesnek is mondható. A magas szintű társalgás után Draco, hogy zavarát leplezze elfordult a rácsok irányába. Hermione pár másodpercig még elmerengett Malfoyjon, a beszélgetésen, Malfoyjon végül még egyszer Malfoyon azután már úgy találta kicsit sok volt a fiúból. Levette, hát az ágyáról koszos plédjét, hogy berakja a feje alá. Habár nem lett tőle az ágy sokkal kényelmesebb, de legalább nem a keményfára támasztotta a fejét, hanem volt valami alatta. Azonban miközben a pléd után nyújt és összehajtotta azt, belement a tenyerébe egy szálka. Először semmit nem vett észre, így történhetett, hogy a kis szálka beletört a kézfejébe. Csak másnap reggel evés közben vette észre, mennyire be van gyulladva a tenyere. Közben pedig a melákok egyre különösebb módon viselkedtek. Hol Hermionére, hol Malfoyra mutogattak és ezalatt folyamatosan összevissza sugdolóztak. Akkor viszont még egyik rab sem sejtette milyen szörnyű dologra is készülnek…